Karácsony Gergely új kifejezést alkotott arra, hogy nem tud angolul: hiperpasszív nyelvtudás

Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Nevetséges magyarázkodásba kezdett Karácsony Gergely, így próbálta elterelni a figyelmet arról, hogy miért került bele az önéletrajzába az, hogy rendelkezik doktori fokozottal és nyelvvizsgával. A baloldali politikus még egy nem létező fogalmat is kitalált, miszerint neki "hiperpasszív" nyelvtudása van. Sőt, azt is állította, ő jobban tudja az angolnak azt a részét, ami nehéz, mint azt, ami könnyebb.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely, baloldali főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd műsorában próbált magyarázatot adni az angol nyelvtudásával kapcsolatos hazugságaira. A Párbeszéd társelnöke, aki korábban egyenesen azt írta magáról, hogy doktori címet szerzett, most azt találta ki, hogy azt az önéletrajzát nem ő írta. Vagyis valaki meghamisította - a kérdés az, miért nem tett feljelentést.

Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc embere szánalmas módon hazudozik angol nyelvtudásáról Forrás: Origo

Karácsony az angol nyelvtudását érintő felvetésekre azt állította, hogy az angol egyik speciális szeletét tudja, ami nem feltétlenül mélyebb, mint az általános nyelvtudás, jobban megérti a szaknyelvet, mint a bulvárlapok szövegét.

Ezt a nevetséges magyarázatot csak az hiszi el, aki életében nem foglalkozott még idegennyelv-tanulással. Egyetlen szakember sem állított olyat, hogy a szaknyelvet meg lehet ismerni úgy, hogy valaki alapfokon nem ismeri a nyelvet. Hiszen hogyan foglalja mondatba a szaknyelvi szavakat, ha az alapszókincset nem tanulta meg? Karácsony tehát ebben az esetben is nyilvánvalóan hazudott.

Egy nem létező fogalommal is elkezdett operálni Karácsony.

Ilyen fogalom nem létezik a nyelvtudásban. Karácsony tehát nem tud angolul, és ahelyett, hogy elkezdene igazat mondani, inkább szánalmas magyarázkodásba kezdett, és újabb nevetséges hazugságokba keveredett.