A vádirat szerint a 13 éves fiú féltékeny volt a vele egy házban élő nővére hároméves gyerekére. Két éve együtt játszottak taktaharkányi otthonuk udvarán, velük voltak a testvérei, és az unokatestvérei is. Játék közben az udvari szennyvízakna fedő betondarabot levette, és a kisgyereket belelökte a derítőbe, amit ezután lezárt.

A családtagok később keresni kezdték a kisgyereket, de csak több óra múlva találták meg, az akkor már halott kisfiút, aki megfulladt.

A 13 éves fiú a nyomozás során azt állította, hogy a gyerek eltűnésének idején nem volt otthon, ezért nem is követhette el a gyilkosságot. Az előkészítő ülésen részletes vallomást nem tett, és a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is mindent tagadott, és a tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le.

Az ügyészség most azt indítványozta, hogy kerüljön négy évre javítóintézetbe