Egy férfi éveken át verte a feleségét, majd az egyik ilyen alkalommal már meg is akarta gyilkolni. Megkéselte, majd magával is végezni akart.

A férfi a házasságuk alatt, részegen többször fojtogatta a feleségét, valamint késsel is megszúrta, de a nő nem tett feljelentést és orvoshoz sem mint, inkább megbocsátott.

2017 nyarán a férfi evés közben minden előzmény nélkül térden szúrta a feleségét egy késsel. Egy évvel később a részeg férj az ágyon fekvő feleségét egy párnával kezdte el fojtogatni, közben azt mondta neki, hogy Most megdöglesz!". Miután a nő le tudta lökni magáról, a férfi egy késsel hátba szúrta, majd hogy végezzen öngyilkos akart lenni, mellkason szúrta magát. A férj életét csak műtéttel lehetett megmenteni.

Első fokon a bíróság idén áprilisban gyilkossági kísérlet és súlyos testi sértés miatt 11 év börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a férfi és a védője enyhítésért fellebbezett, ami az ügyészség szerint megalapozatlan.

Másodfokon a Győri Fellebbviteli Főügyészség azt javasolja, hogy a bíróság hagyja helyben az elsőfokú ítéletet.