Hosszú évek után először beszélt a kulcsi családirtó édesanyja: Nem várom haza a fiamat!

négyes gyilkosság Kulcson, Rendőrök bizonyítékokat hoznak ki a lakóházból Kulcson, a Hegyalja utcában, ahol egy 24 éves férfi a gyanú szerint négy családtagját megölte, hármat pedig megsebesített
Vágólapra másolva!
Nem várja haza a fiát a kulcsi családirtó édesanyja, akire 2021 áprilisában, egy késsel támadt rá a gyereke. A nőt az arcán sebezte meg a fiú, majd a nővérét és annak udvarlóját is megszúrta. Négy másik rokonával hidegvérrel végzett: először a bátyját szúrta le, aztán nagyapját, nagyanyját és édesapját is halálra késelte. A férfi elmeállapotát félévénte felülvizsgálják. Ha gyógyultnak látják, akár ki is engedhetik. 
Vágólapra másolva!

Nem tartja a kapcsolatot a fiával a kulcsi családirtó anyja - árulta el a nő a Borsnak, akinek még most is látszanak a támadásból származó hegek az arcán.

A rémtettei idején 23 éves férfinél súlyos személyiségzavart és tébolyt állapítottak meg, így nem lehetett elítélni. Börtön helyett az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe utalták, így viszont félévente felülvizsgálják az állapotát, és

ha az orvosi bizottság gyógyultnak látja, javaslatot tehet a kiengedésére.

Rendőrök bizonyítékokat hoznak ki a lakóházból Kulcson, a Hegyalja utcában, ahol a férfi négy családtagját megölte, hármat pedig megsebesített Forrás: MTI/Máthé Zoltán

"Nem hiszem, hogy valaha is lesz olyan orvos, aki felelősséget vállalna Csanádért. Nem várom haza és nem is tartom vele a kapcsolatot" - mondta az asszony.

Ez a Jóisten dolga. Csanádnak vállalnia kell a felelősséget azért, amit tett. Úgy vélem, ő is megszenvedi a magáét odabenn" - fogalmazott a nő, aki utoljára a tárgyaláson látta a fiát.

Garamvölgyi László az elkövető fényképét mutatja Fotó: Mudra László [origo]

A nő szerint csak centiken múlt, hogy 2012-ben nem kapott végzetes sebet a fiától. Ha csak egy kicsit máshol éri a kés pengéje, valószínűleg ő is elvérzett volna.