"Nyugodtan dobáljon, öreg" - mondta a szomszédjának, aki ezután egy vasrúddal is rátámadt – videó

Vágólapra másolva!
Egy egri férfi és a szomszédja összevesztek a telküket elválasztó kerítés miatt, majd a szomszéd egy hosszú, kampós végű acélpálcával próbálta megütni a férfit.
Vágólapra másolva!

A férfi és a szomszédja mögött már korábban is voltak viták az otthonaikat elválasztó telekhatár miatt. A férfi úgy döntött, hogy a két telket elválasztó 2,5 méter magas kerítésre kiragaszt egy molinót a következő felirattal:

Március 8-án a szomszéd észrevette az üzenetet, amit egy nagyjából másfél méter hosszú, kampós végű acélpálcával levett a kerítésről. Ezt meghallotta a férfi, aki egy létrára állva átszólt a szomszédnak, majd összevesztek.

A vita közben a szomszéd a pálcával többször a férfi keze felé ütött, kétszer el is találta.

Az utolsó ütésnél a férfinak sikerült megfognia a pálcát, de a szomszéd egy határozott mozdulattal kirántotta a kezéből.

Az ügyészség súlyos testi sértés kísérletével vádolja a szomszédot, és azt javasolják, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje pénzbüntetésre – írja a Heves Megyei Főügyészség.