Az ügyészség javasolta annak a 37 éves, sárkeresztúri nőnek a letartóztatását, aki egy idős nőt vert át azzal, hogy sokkal drágábban adott el neki egy ágyneműkészletet, mint amennyit valójában ért. A csaló emellett a kezdeti sikereken felbátorodva több idős embert is megtévesztett ezzel a módszerrel.

A nő január 15-én, Szolnokon becsengetett egy nő lakásába azzal az ürüggyel, hogy ő a helyi kórház egészségügyi alkalmazottja. Ezután beszélgeti kezdett vele, hogy elnyerje a bizalmát, majd az idős nő

reumás panaszaira utalva, ágyneműgarnitúrákat ajánlott fel neki, amelyekről hamisan azt állította, hogy kiváló minőségük mellett kedvező áron juthat hozzá. A megtévesztett asszony végül 150.000 forintot fizetett a nőnek 2 darab garnitúráért, amely igazából mindössze 13.000 forintot ért.

A nő ugyanezen a napon, Szolnokonegy 92 éves nőnek is megpróbált eladni két, összesen 13.000 forint értékű ágyneműt 100.000 forintért. Az asszony azonban nem vette meg a termékeket.

A csaló nő ennek ellenére nem adta fel, az ország több városában is próbálkozott. Így március 23-án, Pápán egy 74 éves férfi, két nap múlva, Békéscsabán egy 86 éves asszony, majd május 6-án, szintén Békéscsabán egy 94 éves assszony, végül május 11-én, Nyíregyházán egy 90 éves asszonyt csapott be.

Az ügyészség javasolta a nő letartóztatását a szökés, bűnismétlés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A bíró a nő bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen,

így a kényszerintézkedésről a Szolnoki Törvényszék dönt véglegesen.