Jogosulatlanul használhatta az adjunktusi címet parlamenti vagyonnyilatkozataiban Karácsony Gergely - hívta fel az Origo figyelmét ifj. Lomnici Zoltán. A felsőoktatási törvény ugyanis kimondja, hogy az egyetemi alkalmazás megszűnésével párhuzamosan megszűnik a munkaköri cím használatának a joga is. Márpedig az őt sokáig segítő professzor, Lánczi András elmondása szerint 2012-ben megszüntette tanítványának az egyetemi állását. Ennek ellenére a baloldali politikus egészen 2014-ig használta a titulust parlamenti bevallásaiban.
Politikai pályafutásának elején, 2010 és 2014 között négy évig parlamenti képviselőként dolgozott Karácsony Gergely.
A baloldali politikus ebben az időszakban az egyetemi világban is megfordult, 2008-tól a Corvinus Egyetem adjunktusaként tanított. Az eleve kérdéses, hogy ezt hogyan tehette meg nyelvvizsga és tudományos fokozat nélkül, de nem ez az egyetlen érdekesség a történetben.
Karácsony tudományos pályáját egy ideig segítő Lánczi András ugyanis a néhány nappal ezelőtt közzétett jegyzetében azt írta, hogy 2012-ben megszüntette tanítványának az egyetemi állását. Ennek az volt az oka, hogy nem teljesítette a vonatkozó jogszabályi előírásokat: nyolc év alatt nem fejezte be a doktori iskolát, nem szerezte meg a doktori címet, pedig ez kötelező lett volna. Az elismert professzor arról is beszámolt, hogy az ígérgető "doktoranduszának" nagyvonalúan felajánlotta, hogy menjen el fizetés nélküli szabadságra és aztán nyújtsa be a doktoriját.
Mivel két év sem volt elég neki zárómunkájának befejezéséhez, az egyetem 2014-ben végleg elbúcsúzott tőle.

A "mulasztásnak" voltak hátrányos következményei: mint arra az ismert alkotmányjogász, ifj. Lomnici Zoltán felhívta a figyelmünket, a 2011-ben hatályba lépő felsőoktatási törvény (a korábbi gyakorlattal megegyezően) úgy rendelkezik, hogy az alkalmazás megszűnésével az érintett nem jogosult a munkaköri cím használatához. A kitétel nem vonatkozott a főiskolai és az egyetemi tanári címre, de értelemszerűen ez nem érintette a baloldali politikust.
Leegyszerűsítve ez azt jelenti: akinek megszüntetik az oktatási intézményben való alkalmazását, a továbbiakban nem használhatja a tudományos beosztását. Márpedig Lánczi András nyilatkozatából erősen az következik, hogy 2012-től a Corvinus nem foglalkoztatta a főpolgármestert, azaz nem tanított az intézményben. Ehhez képest
Karácsony Gergely az egyetem elhagyását követően több parlamenti vagyonnyilatkozatában is adjunktusként tüntette fel magát, a jelek szerint szabálytalanul.
Ahogy az a parlament oldalán elérhető adatlapján látható, a 2012-es, a 2013-as és a 2014-es bevallásában is megjelölte a tudományos beosztását.

Ifj. Lomnici Zoltán kiemelte: nemcsak ez, hanem az is problémás lehet, hogy a városvezető azt írta bevallásában, hogy szünetelteti a foglalkozást. Lánczi András írásának fényében ugyanis erősen kérdéses, mennyire helytálló ez az állítása.
"Amennyiben a felmerült gyanú beigazolódik bejegyzésének valóságtartalma tekintetében, úgy Karácsony Gergelynek tisztáznia kell, hogy miért tett ilyen tartalmú jognyilatkozatot" - tette hozzá a szakértő, aki szerint a főpolgármesternek számot kell adnia arról, a hivatalos dokumentumokban miért tüntette fel magát adjunktusként, amikor az egyetem már nem alkalmazta.