Hogyan változik meg az életünk ötmillió beoltott után?

koronavírus korona vírus covid-19 fertőzés járvány betegség Budapest
Vágólapra másolva!
A következő napokban szinte minden megváltozik körülöttünk, ha sikerül elérni az ötmillió beoltottat. Így többek között megszűnik nyílt téren a maszkviselési kötelezettség, a kijárási tilalom, és bizonyos létszámig lehet majd rendezvényeket tartani. Ami biztos, hogy jövő keddtől fizetni kell a parkolásért, marad augusztus végéig a hitelmoratórium, és lehet a betegeket látogatni a kórházakban.   
Vágólapra másolva!

A következő napokban rengeteg korábban már elsajátított szabály változik meg. Ennek egyik feltétele, hogy meglegyen az ötmilliomodik beoltott, mert csak akkor lép életbe majd több új rendelkezés. Másrészt a kormány már döntött is több olyan változásról, amelyek jövő keddtől mindenképpen érvényben lesznek. Mutatjuk a részleteket!

Erről döntött a kormány

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője még csütörtökön közölte, hogy kivezetik az ingyenes parkolást. Mivel pünkösdhétfő munkaszüneti nap, így ez a rendelkezés május 25-én, kedden lép életbe.

Jövő keddtől már fizetni kell a parkolásért Fotó: Szabó Gábor - Origo

A kormány döntött erről, ahogy arról is, hogy a hitelmoratóriumról szóló vitában nem támogatja a bankok álláspontját, így a moratórium

Augusztus 31-ig marad a hitelmoratórium Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az már korábban ismertté vált, hogy lakodalmak május utolsó hétvégéjétől tarthatók (már jövő pénteken is), egy napnál tovább tartó táborok pedig június 1-től szervezhetők.

Péntektől lehet nem koronavírusos beteget látogatni

Müller Cecília országos tisztifőorvos döntött arról, hogy a pünkösdi hétvégére való tekintettel hétfő helyett már péntektől részlegesen feloldják a kórházi látogatási tilalmat.

Továbbra sem látogatható koronavírus-fertőzött, egy beteghez naponta egy látogató mehet be, legfeljebb egy órára, a maszkviselés a kórházak egész területén kötelező, és a belépéskor testhőmérséklet-mérést kell végezni.

Péntektől lehet látogatni a betegeket a kórházakban Forrás: MTI/Kovács Tamás

Itt vannak a legfontosabb változások

Mindezek mellett az ennél markánsabb változásokat Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be péntek reggel. A kormányfő ismertetése szerint ötmillió beoltottnál:

  • Vége a kijárási tilalomnak, megszűnnek az ezzel kapcsolatos korlátozások,
  • Az üzletek és vendéglátóhelyek saját belátásuk szerint alakíthatják nyitvatartásukat, a kormány eltörölte a kötelező zárórát,
  • Nem lesz kötelező maszkviselés a közterületeken, de a zárt helyiségekben továbbra is érvényben marad a maszkhasználat, tehát nagy valószínűséggel a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, éttermekben, plázákban,
Zárt térben továbbra is kötelező lesz a maszkviselés Fotó: Koncz Márton - Origo
  • A sportolási tevékenységek közterületen már nemcsak egyénileg, hanem csoportosan is történhetnek,
  • A családi rendezvények már 50, a lakodalmak pedig 200 fő részvételével megtarthatóak,
  • A szállodákban, éttermekben tartott különrendezvények csak a többi vendégtől elkülönítve tarthatóak meg, erről az üzemeltetőnek kell gondoskodnia,
A szállodákban lehet majd rendezvényeket tartani Forrás: Kiraly Istvan-FotografusWww.Kiralyfotografus.ComKiraly@Me.Com
  • A zárt térben tartott, illetve zenés-táncos rendezvényeken csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni,
  • A szabadtéri rendezvények 500 fő részvételével megtarthatók,
  • A 16-18 évesek már felnőtt kísérő nélkül is részt vehetnek rendezvényen, de rájuk is vonatkozik, hogy zárt térbe védettségi igazolvánnyal léphetnek be.

Ekkor léphetnek életbe az új szabályok

A hétvégén minden számítás szerint elérjük az ötmillió beoltottat, az új intézkedések ekkor lépnek életbe, tehát nagy valószínűséggel pünkösd után már érvényben lesznek.

Ugyanakkor mivel a szomszédos országokban még mindig nem olyan magas az átoltottság, mint hazánkban, ezért továbbra is fontos az óvatosság és az előírások betartása.

Az enyhítésekről kapcsolatos részletszabályokat később hozzák nyilvánosságra.

A világ élvonalában Magyarország az oltásokat tekintve

A fent bemutatott átfogó kormányzati intézkedések annak köszönhetőek, hogy Magyarország továbbra is a világ élmezőnyébe tartozik mind az első-, mind a második körös oltások beadása terén.

Az elsőkörös oltásokat nézve mára már az Egyesült Államokat, Kanadát, Németországot, Olaszországot és Franciaországot is megelőzzük.

Ha a második körös oltásokat nézzük, akkor az Egyesült Államokat leszámítva mindegyik vezető uniós gazdaságot előzzük.

Mindezen tényezők mellett az új fertőzések és a halálozások száma is szerencsére nagyon lecsökkent Magyarországon.