Előbb a felnőttek legyenek beoltva

Vágólapra másolva!
Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet infektológus főorvosa beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a koronavírus-járványról, a gyermekek oltásáról.
Vágólapra másolva!

Sokakban felmerül a kérdés, szükség van-e a koronavírus ellen egy harmadik oltásra,a szakember szerint más betegségeknél is alkalmaznak harmadik oltást, sőt, vannak háromévente ismétlődő oltások is, ezeket akkor alkalmazzák, ha egy vírus stabil,ám a koronavírus nem ilyen, így akár évente is kell majd ismétlődő oltást beadni. A kérdés az, hogy ugyanolyat, netán mást.

A tudósok most arra jöttek rá, érdemes cserélgetni az oltásokat, így előfordulhat, hogy különböző lesz a harmadik oltás, mint az első kettő volt. Nincsenek standard adatok, értékek, ezért nem érdemes például méricskélni az ellenanyag termelését, az a fontos,ha mindenki elhiszi azokat az adatokat,amiket a vakcinagyártók közzétesznek. Nem szabad elfeledni, az ellenanyagszint a védelemnek csak az egyik bástyája. Eddig sem szaladgáltak az emberek az oltások után ellenanyagot mérni – jegyezte meg Szlávik János. Az ellenanyag méréssel foglalkozók ezzel csupán elbizonytalanítják az embereket.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.