Pénteken újabb vakcinaszállítmány érkezik - videó

sinopharm
A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináit pakolják ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium által vásárolt Airbus 330 típusú teherszállító repülőgépből a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. február 16-án. Az első szállítmányban 550 ezer vakcina érkezett.
Vágólapra másolva!
Péntek délelőtt landol a magyar kormány teherszállító gépe Budapesten, amely 700 ezer Sinopharm-vakcinát szállít, ezzel a kínaiak is teljesítik a vakcinaszerződésben vállaltakat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában. Szijjártó Péter azt megelőzően beszélt erről, hogy Hamburgba indult átvenni az Európa Tanács miniszteri bizottságának magyar elnökségét.
Vágólapra másolva!

A miniszter azt mondta: a gép az elmúlt három hónapban 15-alkalommal fordult Budapest és Moszkva, valamint Budapest és Peking között, hogy a keleti oltóanyagokat Magyarországra szállítsa.

Szijjártó Péter hangsúlyozta:

a szerződésben már csak 500 ezer adag oltóanyag szerepelt, de a kínai védelmi minisztérium 200 ezer adagnyi adománnyal megtoldotta a szállítmányt.

Magyarország több oltóanyagot, és azt is korábban kapta meg Kínától, mint amennyi a vakcinaszerződésben szerepelt - mondta.

Felhívta a figyelmet arra: a Kínából és Oroszországból megrendelt vakcinák hozzájárultak ahhoz, hogy ma Magyarország az átoltottság tekintetében mintegy másfél hónappal előrébb jár Európánál.

- tette hozzá Szijjártó Péter.