Kiugrott a hetedik emeleti lakása ablakából és az előtetőre csapódott egy hetven év körüli férfi a kispesti Jókai utcában péntek reggel. Az idős férfi holttestét a takarítónő találta meg - írta a Borsonline.

Az idős házaspár szeretetben élte nyugdíjas éveit, két gyermekük már nem élt velük, így idejük jó részét kettesben töltötték - írta a lap. Az nő súlyos cukorbetegségben szenvedett, és néhány évvel ezelőtt a térdét is műteni kellett, amit férje nehezen viselt. A házban sokan ismerték és becsülték a családot. 

A lánya a tragédia után az egyik szomszédnak azt mondta, láttak valamit az édesapján, de arra nem gondoltak, hogy öngyilkosságra készül. 

A Bors úgy tudja, az idős férfi reggel hét óra után kinyitotta a konyhájuk ablakát, majd a mélybe vetette magát. Éppen a hátsó kapunál levő előtetőre csapódott, és valószínűleg azonnal meghalt. A hitvese ebből semmit sem vett észre, mert mélyen aludt.

A lapnak egy másik szomszéd azt mondta, csütörtök este, szakadó esőben találkozott a férfival, aki egy szál alsónadrágban, egy atlétatrikóban és egy pár papucsban szaladgált a háztömb körül. Megpróbálta rávenni, hogy menjen haza, de nem sikerült. Úgy tudja, az utóbbi időkben kétszer is kórházba szállították, mert fulladást érzett.  Semmilyen szervi elváltozást nem találtak nála, ezért hazaengedték - mondta.  

A Bors otthon találta a férfi gyászoló lányát és feleségét, de ők nem kívántak nyilatkozni.

„Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as
ingyenes lelki elsősegély számot!"