Így alakulnak jövőre a hosszú hétvégék

Margit sziget, margit-sziget, koronavírus, vírus, karantén, park, szabadidő, kondi, pihenés, kirándulás, túra, pihenés, pihenő, napos idő, jó idő, Margit-sziget a koronavírus idején, kijárási korlátozás, emberek a városban, Budapest
Vágólapra másolva!
Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot, ami áthelyezés nélkül éppen egy ünnep és hétvége közé esne 2022-ben - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese. Jövőre húsvétkor is négy, pünkösdkor és karácsonykor pedig három-három napot tölthetünk otthon.
Vágólapra másolva!

2022-ben március 15. és mindenszentek kapcsán lesz indokolt a munkanapok átrendezése - írta közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Előbbi esetében március 14-ét a rákövetkező héten, március 26-án, utóbbinál pedig október 31-ét bő két héttel korábban, október 15-én, szombati napokon kell majd ledolgozni.

A következő esztendő harmadik négynapos hosszú hétvégéje a húsvéti lesz.

Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét. Három további ünnepnap semmilyen módon nem befolyásolja a többség munkaidő-beosztását: 2022-ben május elseje és október 23-a vasárnapra, augusztus 20-a pedig szombatra esik.

Húsvétkor is négy, pünkösdkor és karácsonykor pedig három-három napot tölthetünk otthon, pihenéssel, családi körben ünnepelve Fotó: Polyák Attila - Origo