Jogosítvány nélkül okozott halálos balesetet egy 16 éves fiú

Vágólapra másolva!
Tegnap éjszaka négy fiatal autózott Szabadegyházánál, amikor egy kanyarban az autó megcsúszott és egy táblának ütközve megbillent és megpördült. Az ütközés következtében az egyik fiatal kirepült az autóból és a helyszínen meghalt.
Vágólapra másolva!

Május 21-én éjjel Szabadegyháza külterületén négy fiatal autózott,

az autót egy jogosítvánnyal nem rendelkező 16 éves fiú vezette,

amikor egy kanyarhoz érve nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg az autó sebességét, és balesetet okozott.

A rendőrség helyszíni fotója Forrás: police.hu

Az autó először

átsodródott a szembe sávba, majd egy jelzőtáblának csapódott, amitől az oldalára billent és megpördült.

Forrás: police.hu

Az ütközéstől az egyik fiatal kirepült az autóból, ami során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Az autóban ülő további három fiatal könnyű sérüléseket szenvedett. A 16 éves sofőr esetében felmerült a gyanú, hogy ivott mielőtt a volánhoz ült, ennek megerősítése további szakértői vizsgálatot igényel. A Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya,

halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást

a 16 éves fiúval szemben.