Másodfokú riasztást adtak ki a zivatarok miatt több megyében

vihar, zivatar
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Másodfokú riasztásokat adott ki zivatarveszély miatt több déli járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket károkozó szél, jégeső kísérhet.
Vágólapra másolva!

A nap folyamán további másodfokú riasztásokat adhatnak ki a zivatarveszély miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyében.

Budapesten, Pest, Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém és Zala megyében szintén zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Hidegfront érkezett nyugat felől, ami mentén, illetve előterében zivatarok kialakulása várható, leginkább az ország déli, délkeleti felén (nagyobb számban előbb a Dunántúl középső és déli részén, majd az Alföldön). Elsősorban a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön heves zivatar is előfordulhat, amelyet (néhány helyen nagyobb jégdarabokkal) jégeső, intenzív,

rövid idő alatt akár 15-30 milliméternyi csapadék, illetve viharos (70 kilométer/óránál erősebb) szélrohamok is kísérhetnek.

A zivatarok az esti, késő esti órákban hagyhatják el a keleti határszélt. Hétfőn a nap nagyobb részében kritériumokat meghaladó veszélyes időjárási jelenség nem valószínű. A kora esti óráktól azonban délnyugat felől labilizálódik a légkör a Dunántúlon és a középső megyékben, így ezeken a tájakon ismét kialakulhatnak zivatarok - tették hozzá.

Somogy megyében sok riasztást kapnak a tűzoltók,

az országon átvonuló zivatarrendszer nyomán leszakadt faágak és villanyvezetékek miatt.

Bodrogon és Mesztegnyőm, a Kossuth Lajos utcában villanyvezetékre dőlt fa miatt, Nagyszakácsiban, a Kossuth Lajos utcában

két fa dőlt ki, amelyek több oszlopot, valamint egy garázst is megrongáltak.

A tűzoltóknak több településen feladatot ad az útra, épületekre, kerítésekre dőlt fák eltávolítása.