A budaörsi rendőrök befejeztek egy 2020-ban elfogott háromfős társaság ellen indított nyomozást. A gyanú szerint a tolvajok az M1-es autópálya környékén portyáztak zsákmányukra.

Több lopásról is érkezett bejelentés a rendőrségre tavaly az M1-es autópálya pihenőiből, parkolóiból és a környék benzinkútjairól.

A Budaörsi Rendőrkapitányságon intenzív munka indult az ügyben. Nem egyedül dolgoztak a tolvajok előkerítésében és elfogásában a nyomozók. A Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek benne. A nyomozás tavaly nyáron, augusztus 10-én hozott eredményt.

Ezen a napon az egyik pihenőben nagy puffanásra ébredt egy autójában alvó sofőr. Észrevette, hogy a vezető oldali kitekintőablakon van egy lyuk, mert betörte valaki. Meglátott egy férfit, aki futott. Utánaeredt, de a menekülő beugrott egy rá váró kocsiba és elhajtott. 

A sofőr már azon törte a fejét, hogy autóval elindul utánuk, de egy rendőr odalépett hozzá, és megnyugtatta, hogy majd ők elintézik. Lezárták a menekülési útvonalat, és 3 óra 20 perckor az M1-es autópálya zsámbéki lehajtójánál megállították az autót, amiben hárman ültek. Mindenkit elfogtak és bevittek a kapitányságra. 

A nyomozás során kiderült, hogy egy július 10-ei lopás is az ő számlájukra írható. Ezt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság illetékességi területén követték el. Az egyik, M1-es autópálya melletti parkolóban betörték egy kisbusz ablakát kora hajnalban, majd a szélvédő mögül ellopták a vezetőülésben alvó férfi pénztárcáját.

A betörés zajára felriadó buszsofőr a két menekülő tolvaj után futott. Hogy üldözőjük figyelmét eltereljék,

a két férfi némi készpénzt szórt szét az úttesten futás közben.

Tervük bevált. Míg a meglopott sofőr a pénzét próbálta összeszedni, a tolvajoknak sikerült elmenekülni.

A két ügyet a Budaörsi Rendőrkapitányságon egyesítették. A gyanúsítottak egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek. Ketten közülük tagadtak, legfiatalabb társuk viszont mindent részletesen elmondott. Most zárták le a 24 éves K. István, az 56 éves N. Zsigmond és a 46 éves F. Sándor ellen lopás megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, amelynek iratait vádemelési javaslattal küldték el az ügyészeknek.