Késsel fenyegette meg ismerősét egy férfi, hogy adja vissza a pénzét

Vágólapra másolva!
A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki késsel fenyegette meg egy ismerősét, hogy visszaszerezze tőle a pénzét és még a feleségét is rátámadt. 
Vágólapra másolva!

A férfi 2020 áprilisában egy este részegen összefutott egy tápiószentmártoni dohánybolt előtt egy házaspárral, akik közül a férjet korábbról ismerte. Beszélgetni kezdett a férfivel, aztán átadott neki huszonötezer forintot azért, hogy légfegyvert vegyen rajta. Ezután azonban kötözködni kezdett velük, ezért a házaspár elindult hazafelé.

A férfi követni kezdte, majd utol is érte őket és

megpofozta a férjet, majd elkezdte visszakövetelni a pénzét.

Miután a férj azt nem akarta visszaadni, a támadó megint megütötte, majd

elővett egy kést és a férjnél lévő elektromos bicikli kábeleit elvágta vele, aztán rugdosni kezdte biciklit.

A férj segítségért sietett.

Ekozben a felesége

megpróbálta védeni a biciklit, de a férfi őt is fejbe vágta és a nyaka felé tartva a kést megfenyegette, hogy elvágja a torkát.

A nő megpróbálta rávenni, hogy beszéljék meg a dolgot, de a férfi válaszképp

leöntötte egy dobozos sörrel, majd ruhájánál fogva rángatni kezdte és többször arcon ütötte. Csak akkor hagyta abba, amikor a férj visszatért a rendőrökkel,d e még az intézkedés alatt is folyamatosan fenyegette a házaspárt.

A Nagykátai Járási Ügyészség

fegyveres önbíráskodás, könnyű testi sértés és rongálás miatt emelt vádat a férfival szemben

- írta meg az Ügyészség.