Baleset miatt óriási a dugó az M3-ason

dugó, Budapest
Budapest, 2012. szeptember 27. Összetorlódott járművek az M3-as autópálya fővárosi szakaszán, a Nagy Lajos király úti felüljáró előtt 2012. szeptember 27-én, ahol több autó és egy menetrend szerinti távolsági autóbusz összeütközött össze. A baleset során egy kisgyermek könnyebben megsérült, őt a mentők kórházba szállították. A helyszínelés idejére az autópálya bevezető szakaszát lezárták, óriási torlódás alakult ki. MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Torlódásra kell számítani Budapest felé az M3-as autópályán a bagi terelésnél, ahol több helyen is kisebb koccanásos baleset nehezíti az előrejutást - közölte az Útinform kedden.
Vágólapra másolva!

Azt írták, hogy

az autópálya 38-as kilométerétől araszol a kocsisor, akár egy-másfél órával is megnőhet a menetidő.

Kerekharaszttól vagy már Hatvantól a 3-as főút felé lehet kerülni, de ott is sokan közlekednek.
Telítettek a sávok, és csak lépésben lehet haladni az autópályán az M0-s autóúttól befelé is - tették hozzá.