Letartóztatta a bíróság azt a magát szírnek valló férfit, aki rendőrökre és katonákra támadt május 22-én a Fonyódi Rendőrkapitányság épületében. Ezt mondta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Május 22-én a Fonyódi Rendőrkapitányságon hallgattak ki egy magát szírnek valló migránst, miután Balatonfenyvesen intézkedtek vele szemben. Nem beszél magyarul és nem voltak nála iratok, amivel igazolni tudta volna, hogy kicsoda. 

Orvosi ellátást kért a rendőrökről. Ahogy levették róla a bilincset, rátámadt az irodában tartózkodó hivatalos személyekre. 

Többször megrúgta, ököllel ütötte, megkarmolta a két rendőrt, a honvédségnél szolgáló törzsőrmestert és a segítségükre siető rendőr főtörzsőrmestert is. 
Támadás közben elszakadt az egyik rendőr ruhája, és a férfi megpróbálta megszerezni a katona, illetve a rendőr főtörzsőrmester fegyverét, miközben többször azt mondta, I kill you". A támadás során a három rendőr könnyebben sérült meg, a katona súlyosan, eltört az orrcsontja. Mivel a férfi nem tudta hitelesen igazolni személyazonosságát, adatairól ellentétes nyilatkozatokat tett, és illegálisan tartózkodott az országban, és fennáll a veszélye a bűnismétlésnek, az ügyészek javasolták a letartóztatását, melyet a Kaposvári Járásbíróság elrendelt.