A Momentum gátolja Gyurcsány háziorvosa, Komáromi Zoltán szerződésének a kiadását

Vágólapra másolva!
Gátolni próbálja Soproni Tamás terézvárosi polgármester és a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat (TESZ) a Komáromi Zoltánnal kötött szerződések kiadását. A baloldali polgármester a közérdekű adatigénylésünkre adott válaszában azt írta, hogy az önkormányzat által alapított TESZ 2015 óta négy szerződést kötött a DK egészségügyi szakpolitikusával, és a dokumentumokat tőlük kell kikérni. Ezek után megkerestük a kerületi szervezetet, akik viszont azt állították, hogy a megjelölt időpontban nem álltak szerződéses viszonyban Komáromival. Ritka nagy kavarodás alakult ki pár egyszerű kérdés miatt: a baloldali városvezetés jól láthatóan el akarja titkolni, hogyan támogatják meg a baloldal oltásellenes kampányának főszereplőjét. És persze látszódik a teljes összefonódás a baloldalon: Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusát így segíti a Momentum.
Vágólapra másolva!

Ahogy több cikkünkben is beszámoltunk róla (itt és itt), közérdekű adatigényléssel fordultunk több DK-s vezetésű kerülethez annak érdekében, hogy kiderüljön: milyen megbízásokat kapott Komáromi Zoltán az önkormányzati választást követően.

Mivel fülünkbe jutott, hogy Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere üzemorvosként alkalmazza a DK-s politikust, aki egyébként a Csengery utcai rendelő orvosaként is fel van tüntetve a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat (TESZ) oldalán, a VI. kerületi önkormányzatnak is megküldtük az adatigénylésünket.

Soproni Tamás válaszában azt írta, tekintve, hogy Komáromi Zoltán az önkormányzat által alapított Terézvárosi Gondozó Szolgálat (TESZ) rendelőjében dolgozik, ezért az adatigénylés teljesítése érdekében megkereste a szervezet igazgatóját.

Forrás: Origo

A momentumos kerületvezető még azt is hozzátette, amennyiben ki akarjuk kérni Komáromi Zoltán szerződéseit, forduljunk egyenesen a TESZ-hez.

Forrás: Origo

Megfogadva a baloldali polgármester tanácsát, az önkormányzat után a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálatnak is benyújtottuk közérdekű adatigénylésünket. Legnagyobb meglepetésünkre azonban az intézmény vezetője arról tájékoztatott minket,

hogy 2015 után nem álltak szerződéses kapcsolatban Komáromival.

Forrás: Origo

Márpedig ez több okból is érdekes. Soproni az Origónak megküldött válaszlevelében ugyanis azt állította: adatigénylésünket követően egyeztetett a TESZ igazgatójával, aki arról tájékoztatta, hogy az önkormányzat négy szerződést is kötött 2015 után az Együttből a DK-ba átlépő politikussal.

Ehhez képest a TESZ azt írta, hogy a kérdéses időszakban nem kötöttek semmiféle szerződést Komáromival. Ez nem kicsi ellentmondás, aminek több olvasata is van:

  • Soproni Tamás állításával szemben nem kereste meg a kerületi intézmény vezetőjét, és fals információkkal szolgált;
  • Soproninak polgármesterként fogalma sincs arról, hogy az általa vezetett önkormányzat, és az ahhoz tartozó intézmények kivel állnak szerződéses viszonyban, vagy - ami a legvalószínűbb
  • a felek nem akarják kiadni a kért adatokat, és az időhúzás érdekében különféle trükköket alkalmaznak.

Az mindenesetre biztos, hogy a terézvárosi önkormányzatnak és az általa alapított TESZ-nek több mint 35 nap sem volt elég arra, hogy bemutassa a kikért szerződéseket.

Komáromi Zoltán azzal vált országosan ismert politikai szereplővé, hogy aktív szerepet vállalt a baloldal oltásellenes kampányában: a DK egészségügyi szakpolitikusaként tavaly november óta szokatlanul durván támadja az országba érkező vakcinákat, elsősorban az orosz Szputnyik V-t és a kínai Sinopharmot.

Az elmúlt hónapokban több hamis vagy túlzó kijelentést is tett, de mind közül az volt a legemlékezetesebb, amikor aktív egészségügyi dolgozóként kijelentette, hogy bizonyos vakcináknál még a betegség is jobb.