Századvég: Gyurcsány összes elképzelése megvalósult az előválasztás előtt

Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Hangzatos előválasztási ígéretek a választóknak, majd alkuk a háttérben. A Gyurcsány-korszak köszön vissza a baloldalon, a tempót egyértelműen a volt miniszterelnök diktálja az előválasztási tárgyalásokon éppúgy, mint a fővárosi Városházán. 15 évvel az őszödi beszéd elhangzása után alakul a „nagy visszatérés" - írta legújabb elemzésében a Századvég.
Vágólapra másolva!

2020 év elején Gyurcsány Ferenc már arról beszélt, hogy az ellenzéknek egy közös listán kell indulnia majd a 2022-es országgyűlési választáson, és a pártok egy közös miniszterelnök-jelölt mögé kellene, hogy felsorakozzanak. Ugyanakkor, ha visszaidézzük az ellenzék tavalyi belső vitáit, akkor mindez még korántsem volt ennyire egyértelmű, ugyanis az úgynevezett „XXI. századi ellenzéki pártok", azaz az LMP, a Jobbik és a Momentum nem voltak elragadtatva attól, hogy Gyurcsány Ferenccel közös listán szerepeljenek, ezért egészen 2020 végéig a kérdés nyitottnak tűnt.

Azonban tavaly decemberben létrejött a hatpárti ellenzéki megállapodás a közös listáról, miniszterelnök-jelöltről és a közös jelöltállításról is az egyéni választókerületekben, így valósult meg Gyurcsány Ferenc korábbi elképzelése.

A baloldalon mára mindent Gyurcsány irányít Forrás: Origo

Az ellenzéki közös miniszterelnök-jelölt személye látszólag még nem dőlt el, Karácsony Gergely bejelentkezése azonban sokak szerint egyértelművé tette a végeredményt. Annak ellenére, hogy a főpolgármester még márciusban úgy fogalmazott: „dehogy akarok én miniszterelnök lenni", rövid idő alatt meggondolta magát. Ez azonban korántsem lehet annyira meglepő, mivel a baloldalon teljesen tisztában vannak az egyes jelöltek népszerűségével és elutasítottságával.

Karácsony Gergely korábbi munkahelye, a Medián ez év februárjában (amikor Karácsony még nem volt hivatalosan jelölt) tette közzé felmérését, amelyből egyértelműen kitűnik, a főpolgármester a legnépszerűbb jelölt, az ellenzéki szavazók 39 százaléka szavazna rá, míg Dobrev Klára a leginkább elutasított, az ellenzéki választók 39 százaléka nem szavazna rá.

Valószínűleg Gyurcsány Ferenc számára egyértelművé vált, ő és felesége elutasítottsága túl magas, így szükségük van egy politikailag erőtlen epizodistára, aki mögött formálisan fel tud sorakozni az ellenzék, míg az ő szerepük inkább a háttérben lesz jelentős.

A teljes elemzést itt olvashatják.