Ilyen lesz belülről a Szuperkórház - itt vannak a tervek

Szuperkórház - kórterem - látványterv
Vágólapra másolva!
A Dél-budai Centrumkórház (DBC) megvalósításával új korszak kezdődik a magyar egészségügyben: a betegek kényelme és elégedettsége is ugyanolyan hangsúlyt kap, mint az ellátás maga. Erről Bedros J. Róbert beszélt az Origónak. A DBC megvalósításáért felelős miniszterelnöki megbízott szerint a Szuperkórházként emlegetett intézményben a betegek olyan szolgáltatásokkal találkozhatnak majd, amelyek a magyar egészségügyben egyelőre nem megszokottak, de idővel remélhetőleg általánossá válnak.
Vágólapra másolva!

Az ellenzék a múlt héten azzal riogatott, hogy nem lesz Szuperkórház, de azóta kiderült: a Kormány nem uniós hitelből tervezi a kivitelezést. Hogyan érinti a Dél-budai Centrumkórház megvalósítását, hogy más forrásból épülhet meg?

Hónapról hónapra számtalan valótlanság hangzik el a DBC kapcsán a médiában.

Mivel a magyar emberek – felnőttek és gyerekek - egészségéről, ellátásbiztonságáról van szó, még egyszer rögzítsük: lesz Szuperkórház. Nem szabad az embereket félrevezetni, ezért maradjunk a tényeknél!

Bedros J. Róbert, a DBC megvalósításáért felelős miniszterelnöki megbízott Forrás: Figyelő

Melyek a tények?

Először is a Kormány változatlanul elkötelezett a magyar emberek minél magasabb színvonalú gyógyítása iránt.

A Szuperkórház megvalósulására csak ez a Kormány jelent garanciát.

Másodszor: bár az uniós hitelt a tagállamok többségéhez hasonlóan Magyarország nem hívta le, a kórház költségvetési fedezete természetesen rendelkezésre áll más források bevonásával, de nincs akadálya annak sem, hogy 2023 végéig projekt alapon, akár egészségügyi projekt finanszírozása céljából hazánk az uniós vagy más kedvező hitel felvétele mellett döntsön. Harmadszor: a Dél-budai Centrumkórház létesítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházást kiemelten közérdekűvé nyilvánította a Kormány a múlt héten. Ez lényegében azt jelenti, hogy a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – néhány kivételtől eltekintve – 15 napra, a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő pedig 8 napra rövidül. Negyedszer: gőzerővel zajlanak a kórház, illetve a járulékos beruházások tervezési munkálatai, folyamatban van a szükséges engedélyek megszerzése. Ennek megfelelően az eredeti tervekhez tartjuk magunkat: jövő tavasszal letesszük az alapkövet, és kezdődhet a kivitelezés.

Bedros J. Róbert Forrás: Figyelő

A szuperkórház kapcsán legtöbbször négyzetméterekről, ellátási területekről, betegszámokról és milliárdokról esik szó. De mire számíthat az ide érkező beteg, amikor belép a Dél-budai Centrumkórházba?

A DBC kezdetektől hangsúlyozott, betegközpontú szemlélete már azelőtt megkezdődik, hogy a páciens megérkezne az intézménybe.

Sokszor elmondtam, hogy a Szuperkórházban szó szerint minden a betegről szól.

Amikor hivatalos ügyet kell intézni, vagy felkeresünk egy egészségügyi intézményt, mindenkinek automatikusan megugrik a pulzusa. Az a célunk, hogy ezt az „előzetes" stresszt minimalizáljuk. Mivel okoskórházat építünk, a műszaki megoldások, a körülmények optimalizálása lehetővé teszi, hogy több minőségi idő jusson az orvos-beteg kapcsolatra.

Ilyen lesz a Szuperkórház - látványterv Forrás: DBC

Mit jelent ebben az esetben a „stresszmentesítés"?

Már a tervezésnél figyelünk arra, hogy a DBC ne csak egy épület legyen, hanem egy brand is. Az a célunk, hogy az ide járó betegekkel a megszokottnál szorosabb kapcsolatot tudjunk kialakítani. Egyrészt a páciensek megismerhessék az itt elérhető szolgáltatásokat, akár érdeklődőként, akár érintettként, a másik oldalról pedig mi a lehető legtöbb segítséget meg tudjuk adni a számukra. Ezek olyan kényelmi szolgáltatások, amelyek a magyar egészségügyben egyelőre nem megszokottak, de idővel remélhetőleg majd általánossá válnak. Fontos, hogy a DBC esetében sok mindent még otthonról, kényelmesen el tud intézni a páciens, amely egyrészt kevesebb stresszt jelent, másrészt a kórház is jobban és hatékonyabban fel tud készülni a beteg érkezésére.

Ezt hogyan kell elképzelni?

Ha valaki most beutalót kap a szemészetre, akkor a legtöbb szakrendelőben vagy kórházban az az eljárás, hogy fel kell hívni egy telefonszámot, esetleg küldeni kell egy e-mailt és úgy lehet időpontot kapni.

A Dél-budai Centrumkórház viszont saját applikációt fejleszt, amelyet a páciens le tud tölteni a telefonjára, és ennek segítségével a számára megfelelő időben, gyorsan és kényelmesen el tudja intézni az ügyeket.

Ha nincs választott szakorvosa, akkor automatikusan a legkorábbi elérhető dátumot ajánlja fel a rendszer, de kiválaszthatja az orvost és az időintervallumot is. A foglalás tényéről SMS-ben értesítjük, illetve egy mozdulattal a naptárjába is át tudja vezetni a dátumot a beteg.

A vizsgálat időpontja előtt emlékeztetőt küld a rendszer, amely segít megtervezni az utat: kiszámolja, hogy mikor kell elindulni tömegközlekedéssel vagy autóval és ha esetleg csúszás van, akkor arról is értesíti a pácienst, hogy ráér tíz perccel később menni.

Ha gépjárművel érkezik, akkor kijelöli a szemészeti szakrendelőhöz lehető legközelebb eső szabad kórházi parkolóhelyet, és le is foglalja neki, így nem kell a teremgarázsban „körözni", idegeskedni.
Ami az üzleti életben már bevált, azt mi alkalmazzuk. Aki szokott utazni, annak ismerősek lehetnek ezek a megoldások a repülőterekről, a szállásfoglaló oldalakról vagy éppen a tömegközlekedési és parkolási appokból. A szuperkórház applikációja az érdemi ellátáshoz való jutást segíti és öntanuló, így minél többet használjuk, annál nagyobb segítséget tud nyújtani.

Ilyen lesz a Szuperkórház kórterme - látványterv Forrás: DBC

Tehát a járóbeteg pontosan, stresszmentesen megérkezik. Mi történik a belépéskor?

A rendszert úgy építjük ki, hogy a lehető legrövidebb idő alatt végezzen mindenki, hogy tervezhetőbbé és kiszámíthatóbbá váljanak a vizsgálatok. Az applikáció ebben is segít, hiszen a páciens előre tudja jelezni, milyen típusú panasszal keresi fel a rendelést, így a szakorvos fel tud készülni a vizsgálatra.


Amikor megérkezik a beteg, nem mindegy, hogy kivel, milyen környezetben, milyen hangulatban találkozik, ezért tágas, világos terek, kellemes színek, anyagok, fogadják majd. A beléptetés sokban hasonlít majd a repülőtereken megszokott becsekkolási folyamathoz; lesznek automaták, ahol be lehet jelentkezni. A belépéskor mindenki kap egy kártyát vagy karszalagot, amely a kórházi rendszerekkel képes kommunikálni. Például ha a rendelésen csúszás van – mert mondjuk rosszul lett egy beteg – akkor addig nem nyitja ki a folyosóajtót a páciens előtt, amíg ő nem kerül sorra, mert így egy komfortosabb helyen várakozhat. Sokkal kényelemesebben el tudja tölteni az időt az előcsarnokban, ahol – ahogy említettem – számtalan, a magyar kórházakban teljesen ismeretlen funkcióval és szolgáltatással is találkozhat.

Ilyen lesz a Szuperkórház kórterme - látványterv Forrás: DBC

Előbb beszéljünk az ellátásokról. Mi történik, ha valaki műtétre vagy többnapos kezelésre érkezik?

A kezelőorvosa még azelőtt, hogy bemenne a szobájába, átnézi a számítógépen a dokumentációt, amely automatikusan bekerül a rendszerbe, nem egy dossziéból kell kikeresnie a betegnek a leleteket, sőt, magával sem kell vinnie, hiszen azok az elektronikus nyilvántartásból elérhetők lesznek. Mindez az orvosok számára sokkal alaposabb felkészülést, elmélyültebb szakmai munkát tesz lehetővé, miközben a betegnek is jóval kevésbé stresszes a procedúra. A digitális felszereltségnek köszönhetően a páciensek folyamatosan nyomon követhetik a gyógykezelésüket, adataikat, eredményeiket, de az informatikai rendszeren keresztül tájékozódhatnak a világ eseményeiről is, intézhetik ügyeiket, tarthatják a kapcsolatot szeretteikkel, és azonnali visszajelzést tudnak adni, mennyire elégedettek az ellátással, a körülményekkel.

Mi történik, ha valakinek a gyereke beteg, és vele érkezik a kórházba?

A tervezésnél nagyon fontos szempont volt a felnőtt- és a gyermekkórházi rész elválasztása. Egy épületen belül két külön épületrészről beszélünk, két mentőhelikopter-leszállóval, máshol lesznek a bejáratok, és teljesen más lesz a kialakítása.

Így lehetőségünk van a gyermekeknek egy külön világot teremteni, ahol nem találkoznak számukra ijesztő helyzetekkel – például egy sokkos állapotban lévő beteggel –, és a felnőtteket sem zavarja, ha gyerekként viselkednek a kis páciensek.

Gyermekbarát megoldásokon dolgozunk, hogy az itt gyógyuló kis betegek mielőbb elfeledhessék a vizsgálatok, kezelések okozta esetleges kellemetlenségeket. A színes falak, a dekorációk, a játszóházzá alakított várók egyáltalán nem emlékeztetik őket arra, hogy kórházban vannak.

A gyermekrészlegen kizárólag olyan összkomfortos szobák lesznek, ahol az anyuka vagy apuka ott tud aludni, vagyis minden szobában egy beteg és az őt kísérő felnőtt tartózkodhat.

Sokkal nyugodtabb körülmények között, lényegesen gyorsabban gyógyulhatnak így a kis páciensek szeretteik körében.

A Szuperkórház kórterme - látványterv Forrás: DBC

Ha már a mentőhelikoptert említette: aki a 24 órás sürgősségi ügyeletre érkezik, mire számíthat?

A mentősök, illetve a sürgősségi osztály dolgozói is igénybe tudják venni az okosmegoldásokat, amelyekkel rengeteg időt lehet nyerni. Pontosan látják majd, hogy mikor érkezik meg a mentőautó vagy a helikopter, milyen állapotban van a beteg, el tudják érni az egészségügyi adatait, eldöntik, hogy milyen típusú ellátásra lesz szüksége. Így az érkezés pillanatában már készenlétben áll a diagnosztikai csapat, az orvosi team, az előkészített műtő és a szükséges szakszemélyzet.

Térjünk vissza az Ön által említett, a kórház által kínált plusz szolgáltatásokra! Mi a haszna ezeknek? Egy egészségügyi intézménynek nem a gyógyításról kell szólnia?

Dehogynem, nagyon is arról szól! Ezért építünk egészségplázát, amelynek az a lényege, hogy nem szakítjuk ki a megszokott környezetükből a betegeket. A gyógyítás, a gyógyulás komplex folyamat, nemcsak műtétből vagy gyógyszerek szedéséből áll.

Mindig is hittem abban, hogy meg kell fogni a beteg kezét – a DBC ezt az alapfilozófiámat viszi tovább.

A betegközpontú szemléletet itt képesek leszünk még több tartalommal megtölteni. Egy 6-8 ágyas kórteremben, ahol sem a privát szférát nem lehet biztosítani, sem a minőségi pihenést – ugye mindenkinek volt már horkoló szobatársa –, nyilvánvaló korlátjai vannak a betegközpontúságnak. Ha a páciens amiatt szorong, hogy a családtagja munka után a bankba, bevásárolni, ügyet intézni megy, vagy őt látogatja meg, akkor az nem jó. Ha a hozzátartozó az érkezés előtt virágboltot, könyvesboltot, babakelengye-boltot keres, hogy ne menjen üres kézzel, akkor azt az időt a betegtől veszi el. Ezért – a legmodernebb kórházakhoz hasonlóan – ezeket a lehetőségeket mind betervezzük a szuperkórházba, ezért alakítunk ki egészségplázát.

A Szuperkórház kórterme - látványterv Forrás: DBC

Ennek valóban ilyen jelentősége van? Nincs fölösleges luxus a Dél-budai Centrumkórházban?

A DBC-ben a szó szoros értelmében minden a betegről szól majd: nemcsak a gyógyulásáról, hanem annak az optimális környezetnek a megteremtéséről is, amelyik ezt a legjobban szolgálja.

Nemzetközi kutatások igazolják, hogy az egyágyas szobák lerövidítik a felépülési időt.

Az első látásra extrának gondolt „funkciókat" – az egyágyas szobától a bankfiókig – nyugodtan tekinthetjük egyfajta befektetésnek, hiszen a hosszú távú eredményt, a jobb és gyorsabb gyógyulási eredményből adódó össztársadalmi hasznot nézve mindez megtérül: kevesebb kórházi nap, rövidebb táppénzes időszak, kevesebb gyógyszer.

Az ultramodern körülményekre természetesen a munkatársainknak is fel kell majd készülniük, ezért a nyitás előtt másfél-két évvel megkezdjük a Szuperkórház valamennyi dolgozójának oktatását.

A legkorszerűbb technikai, orvostechnológiai, diagnosztikai, számítástechnikai eszközök használatának elsajátítása érdekében oktatóközpontot hozunk majd létre, ahol – a recepcióstól a professzorig – mindenki felkészülhet az új körülményekre. De nem feledkezünk el leendő betegeinkről sem, akik előtt igény esetén szintén megnyitjuk majd a kórház ultramodern megoldásait bemutató oktatóközpontunkat.
A Dél-budai Centrumkórház megvalósításával új korszak kezdődik a magyar egészségügyben: a betegek kényelme és elégedettsége is ugyanolyan hangsúlyt kap, mint az ellátás maga. Az elmúlt évek kormányzati döntései megalapozták ezt az új szemléletet, a DBC pedig komoly lökést ad ennek a paradigmaváltásnak. A Kormány nagyon helyesen felismerte, hogy a jövő a centrumkórházaké, mert itt lehet a legjobb és legkorszerűbb ellátást nyújtani viszonylag alacsonyabb fajlagos költségekkel, és itt lehet koncentrálni a szaktudást is. A Dél-budai Centrumkórház valódi betegközpontúságával, legképzettebb szakember gárdájával, legkorszerűbb műszaki megoldásaival és legmodernebb orvostechnikai hátterével új fejezetet nyit a magyar egészségügy történetében.