Orbán Viktor is megdöbbent azon, ami Fásy Ádámmal történt

Vágólapra másolva!
Gyors felépülést kívánt Fásy Ádámnak a kormányfő, miután megtudta, hogy a műsorvezető életmentő szívműtéten esett át - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

Többször találkoztunk már a miniszterelnök úrral, tisztelem őt. Úgy gondolom, csak az igazán nagy államférfiakra jellemző, hogy országépítő munkájuk mellett figyelemmel vannak az emberek bajaira, mindennapjaira is - mondta a Blikknek Fásy Ádám.

A miniszterelnök levélben küldte el jókívánságait a műsorvezetőnek, miután megtudta, hogy Fásy Ádámnak szívinfarktusa volt és meg is kellett műteni.

Forrás: Blikk

"Már a válaszlevelet is megírtam, ez a minimum, hogy megköszönöm neki a figyelmességét" – tette hozzá Fásy, akiért rajongók és barátok ezrei aggódtak, ám mindenkinek üzeni, hogy már jobban van.

Fásy Ádám válaszolt a miniszterelnök levelére Forrás: Blikk

Fásy Ádám pár hete erős mellkasi fájdalmakra panaszkodott, azt hitte, megfázott. Elmentek orvoshoz, az EKG-vizsgálat után pedig mentővel azonnal kórházba szállították. A műtét során pedig kiderült, hogy két koszorúerével is baj volt. Az egyik teljesen elzáródott, a másik pedig ötvenszázalékosan működött. Illetve szívizomelhalása is van, egy korábbi infarktus miatt.

– mondta Fásy, aki bevallotta, nehéz megbirkózni azzal a traumával, amit átélt az infarktusa után.

"Életem végéig gyógyszert kell szednem. Nehéz feldolgozni, hogy min mentem keresztül. Amíg nem történik ilyen az emberrel, addig nem gondol bele abba, hogy bármelyik pillanatban elmehet. Miután megtapasztaltam ezt az érzést, hogy minden egy másodperc műve, máshogy látom a világot, és tudom, hogy akármilyen nehéz is, de óvatosnak és fegyelmezettnek kell lennem, vissza kell vennem a tempóból" – tette hozzá Fásy Ádám.