Mit gondolnak most az őszödi beszédről a Gyurcsány irányítása alá került Jobbik vezetői?

Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter
Vágólapra másolva!
Az őszödi beszéd 15. évfordulóján megkérdeztük a Jobbik vezető politikusait, hogyan értékelik most Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédét és annak társadalmi következményeit. Mint ismert, a párt a 2006-os őszi eseményeket követően erősödött meg. A kilenc megkérdezett képviselőből egy sem válaszolt a kérdéseinkre.
Vágólapra másolva!

Vona Gábor volt pártelnök a hazugságbeszéd 15. évfordulóján azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy a Gyurcsány-ellenes tüntetéseken, "2006 novemberében szinte az utcán lett a Jobbik elnöke". Mint ismert, a 2006. október 23-ai brutális rendőrterror után a jobbikosok még "szemkilövetőnek", "hazaárulónak" és "kártékonynak" nevezték Gyurcsány Ferencet, és a közéletből való kitiltását követelték.

Már nem kommentálják az őszödi beszédet

Mostanra azonban alapjaiban változott meg a helyzet: Vona Gábor elkezdte, Sneider Tamás folytatta, és Jakab Péter befejezte az egykori Gyurcsány-ellenes párt balratolását. A gyökereit megtagadó Jobbik ennek eredményeképpen mára a Gyurcsány-féle baloldali összefogás teljes jogú tagja lett. Jakab Péter pártelnök pedig oda jutott, hogy még baloldali körökben is a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének egyik legfőbb segítőjeként tartják számon.

Éppen ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy a jobbikos politikusok 15 év elteltével hogyan viszonyulnak az őszödi hazugságbeszédhez és a rendőrterrorhoz. Kérdéseinket elküldtük

  • Jakab Péter pártelnöknek, frakcióvezetőnek;
  • Gyöngyösi Márton elnökhelyettesnek, uniós képviselőnek;
  • Szilágyi György parlamenti képviselőnek;
  • Ander Balázs parlamenti képviselőnek;
  • Z. Kárpát Dániel parlamenti képviselőnek;
  • Balczó Zoltán parlamenti képviselőnek;
  • Kálló Gergely parlamenti képviselőnek;
  • Gyüre Csaba parlamenti képviselőnek; valamint
  • Stummer János parlamenti képviselőnek.

Azt szerettük volna megtudni tőlük: annak idején hogyan reagáltak az őszödi beszédre, tizenöt év távlatából hogyan értékelik az akkori történéseket (a beszéd kiszivárgását, az utcai tüntetéseket, az október 23-ai összecsapásokat és az ezt követő politikai és gazdasági válságot), illetve ma is osztják-e azt a véleményüket, hogy Gyurcsánynak nincs helye a magyar közéletben. Cikkünk megjelenéséig a kilenc megkérdezett képviselőből egy sem válaszolt.

A Jobbik politikusai tehát ott tartanak, hogy Gyurcsány Ferenc védelme érdekében képesek megtagadni a múltjuk egyik legfontosabb időszakát.

Kulcsszerepe van Jakab Péter pártelnöknek abban, hogy a Jobbik mára Gyurcsány Ferenc egyik legfőbb segítője lett Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Identitásuk részét képezte, mára Gyurcsány szövetségesei

Jól mutatja a pártnak az őszödi beszédhez való viszonyulását, hogy a 2010-es parlamenti választás előtt a 176 egyéni képviselőjelöltjük közül húszan állították azt, hogy a 2006-os őszi események hatására lettek a szervezet tagjai.

A pártban sokáig, egészen a legújabb időkig hivatkozási alapul szolgált Gyurcsány hazugságbeszéde. Vona Gábor 2014-ben a parlamentben még úgy fogalmazott a témában, Gyurcsány Ferenc "elmondta azt, amit mindig is tudtak", hogy az MSZP vezetői hazudnak.

Mára szövetségesek lettek, Gyurcsány irányítása alatt.