Kommandósok vitték el Tasnádi Pétert - videó

Vágólapra másolva!
Csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt fogták el csütörtökön Tasnádi Pétert két társával együtt - írta meg a Magyar Nemzet. A gyanú szerint egy jászsági, válófélben lévő férfi kérésére követték el a bűncselekményt. A feladat az volt, hogy érjék el, hogy a feleség bérleti díjat fizetessen a férje tulajdonában lévő egyik helyiségért. Tasnádi Pétert megint őrizetbe vették, letartóztásáról később döntenek.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet kiderítette, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján kezdődött a nyomozás. Egy jászsági településen élő házaspárnak januárban volt a válása. Azóta sem tudtak megegyezni abban, kinek mennyi jár a vagyonukból. A férfi arra gondolt, hogy úgy rendezi az ügyet, hogy felbérel egy budapesti embert, aki több társával és a volt férjjel együtt megjelent a nő lakásán.

Közösen rábírták, hogy a volt férje kizárólagos használatában lévő egyik helyiségéért cserébe havonta fizessen neki.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csoportosan elkövetett önbíráskodás gyanúja miatt indított nyomozást több ember ellen. Ebben az ügyben a megyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaival együtt a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható embereket fogtak el Budapesten, és ezzel párhuzamosan több helyszínen nyomoznak - írta a rendőrség a lap kérésére.

Mint kiderült, a korábban már éveket ülő vállalkozó volt az, akit megbilincseltek és a szolnoki kapitányságra vittek Budapestről, ahol őrizetbe vették. A vizsgáló bíró a hétvégén dönthet arról, hogy letartóztatják-e. Azt nem tudni, pontosan milyen szerepe volt az ügyben Tasnádinak.

Sokszor ült börtönben

Tasnádi Péter több ügyéről ismert. Már a kilencvenes években aktív szereplője volt a magyar alvilágnak. A PestiSrácok szerint hamar bekerült a neve Magyarország egyik szervezett bűnözői csoportosulásába, az úgynevezett váci hetekbe,

ami a maffiavezéreknek kikiáltott 7 férfit jelentette.

1992-ben indult ellene az első nyomozás. Elkapták az azóta már kivégzett Prisztás Józsefet és Döcher Györgyöt, mellettük L. Pétert, Haris Sándort, Cs. Attilát és Sz. Lajost, de Tasnádi akkor megúszta egy kétéves börtönbüntetéssel, amit három évre felfüggesztettek. Akkor is hasonlóban utazott.

Zsarolással, önbíráskodással, személyi szabadság megsértésével és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolták.

Hasonló vádak miatt fogták el 1999-ben is, de akkor már tényleg azt gondolta magáról, hogy keresztapa, mert létrehozott egy bűnszervezetet és adócsalásban is részt vett.

Az úgynevezett maffiaperben összesen négy évet szabtak ki Tasnádi Péterre. „983 nap a Fidesz börtönében" című könyvében azt állította, politikai okokból került börtönbe.

2006-ban újabb eljárás indult ellene. Azzal vádolták, hogy meg akarta öletni volt feleségét és annak új élettársát, úgy, hogy a börtönből szervezkedett. A Fenyő-gyilkosságnál is szóba került a neve, mert vallomásaiban sosem tagadta, hogy

pénzt fogadott a médiavállalkozó likvidálásáért, de aztán végül nem tett semmit azon kívül, hogy eltette a megölésére szánt összeg felét. A másikat akkor kapta volna meg, ha az ő emberei végeznek Fenyő Jánossal.

2019-ben pedig orgazdaság és okirat-hamisítás miatt állt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bírája előtt. Tasnádit a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján 2017 márciusában vette őrizetbe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ).