Orbán Viktor Őszödről: Mellbevágó, hogy aki miatt ez történt, még mindig a politikában van és ő a főnök a másik oldalon

Gyurcsány Ferenc érkezik a volt rendőri vezetők és társaik 2006 őszi zavargásokkal összefüggő büntetőperére a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez, ahol tüntetők fogadták a tárgyalás résztvevőit
Vágólapra másolva!
Aligha tudjuk elfelejteni, vakuemlék, villanásszerűen képes visszaemlékezni rá az ember, mint Egerszegi Krisztina szöuli győzelmére 1988-ban - mondta Orbán Viktor a 15 évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszédről.
Vágólapra másolva!

Mellbevágó, hogy aki miatt ez történt, még mindig a politikában van. És nemcsak arról beszélünk, hogy itt van, hanem ugyanezzel az emberrel harcolok, ő a főnök a másik oldalon - mondta Orbán Viktor.

Nézem a Városházát, és egymás után tűnnek elő azok az emberek, akiket én a Gyurcsány-kormányból ismerek

- tette hozzá a kormányfő. Szinte újraalakult a Gyurcsány-kormány a főpolgármester háta mögött.

Szólt arról is, hogy kamaszfiát be kellett zárnia, hogy ne menjen ki az utcára.

- emlékezett vissza Orbán Viktor.

Nem kell félteni a fiatalokat, megvan a magukhoz való eszük, ha valami érdekli, akkor utána tudnak menni. Mi szülők pedig azért vagyunk, hogy elmondjuk nekik, hogy mi történt 15 éve. „'56-ról sem tanítottak az iskolában, mégis mindent tudtunk" – hangsúlyozta.