Nincs bocsánat a pedofiloknak - parlament előtt a pedofilellenes törvényjavaslat

Vágólapra másolva!
Kedden tárgyalja a pedofilellenes jogszabálycsomagot a magyar parlament. Az előterjesztést benyújtó Kocsis Máté szerint a gyermekek ellen irányuló szexuális jellegű bűncselekmények kapcsán "nincs bocsánat, nem lehet megértés". A törvényjavaslat ennek szellemében készült el: a Fidesz törvényjavaslata szerint a pedofil bűnözők nyilvántartására létrehoznának egy bárki számára elérhető adatbázist, és szigorítanák a Büntető Törvénykönyv vonatkozó részeit. Bár a magyar társadalom egységesen felsorakozott a kabinet terve mögött, hiszen az ilyen típusú bűncselekmények beláthatatlan törést okozhatnak a gyermekek életében, a baloldal nem volt hajlandó erre, a propagandasajtójuk és a baloldali hátország védelmébe vette a pedofil bűnözőket.  
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években többször felháborodást keltett, hogy a bíróságok nem egyszer kifejezetten enyhe ítéleteket hoztak a pedofil ügyekben.

Betelt a pohár

A Fidesz-frakció ezért egy átfogó törvényjavaslatot készített elő, amelyet Kocsis Máté frakcióvezető nyújtott be a parlamentben.

Tavaly júliusban az egyik legnagyobb felháborodást keltett eset, a Kaleta-ügy kirívóan enyhe bírói ítéletére reagálva a kormánypárti politikus leszögezte, hogy a

Egyúttal bejelentette, hogy átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség, aminek megalkotása során át kell nézni minden olyan gyermekvédelmi szabályt, vonatkozó jogszabályt, ami segíti az elkövetők elriasztását.

A jogszabályok felülvizsgálatára munkacsoport állt fel a frakcióvezető irányításával. Kocsis Máté a vonatkozó posztjában nemcsak a büntetések szigorítását ígérte meg, hanem azt is jelezte, hogy a reform része lesz a pedofilok mindenki számára elérhető nyilvántartása. "Valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgáljuk és szigorítani fogjuk úgy, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk" - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Ezzel kezdetét vette a munka, amelynek célja a gyerekek szexuális kihasználása elleni keményebb fellépés volt.

Kocsis Máté: "a pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés" Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Btk-szigorítás, nyilvántartás és munkahelyről kitiltás

Május elején jelentette be a munkát összefogó Kocsis Máté, hogy záros határidőn belül nyilvánosságra hozza, és a parlament elé terjeszti a pedofília visszaszorítására irányuló javaslatait. Végül múlt hét kedden este nyújtotta be a törvényjavaslatot, amelyet Selmeczi Gabriellával közösen jegyez. Facebook-oldalán pedig összegezte a 25 oldalas dokumentum legfontosabb pontjait. Így a javaslat szerint

  • a korábbi ígéreteknek megfelelően létrejön egy név szerint kereshető pedofil nyilvántartás;
  • szigorodnak a Büntető Törvénykönyv vonatkozó részei. Ennek fontos eleme, hogy a gyermekek molesztálásáért az eddiginél súlyosabb büntetés jár. Új minősített esetek lesznek, ha a pedofil bűncselekményt 12 év alattival szemben, vagy hivatalos személyként követik el, sanyargatást vagy erőszakot alkalmazva, illetve ha különös visszaesőként követik el;
  • bizonyos munkahelyekről kitiltják a pedofilokat;
  • nem lehet enyhe büntetéssel és minősített esetekben feltételes szabadságra bocsátással megúszni ezeket a típusú bűncselekményeket;
  • a legsúlyosabb pedofil bűncselekmények pedig nem évülnek el, és kitolódik az elévülés kezdete.

A törvényjavaslatban azzal indokolják a drasztikus szigorítást, hogy "a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények a társadalomban, de a bűnözői körökben is egyértelműen megvetést váltanak ki, azok társadalmi megítélése szélsőségesen negatív". Külön kiemelik, hogy

az ilyen típusú bűncselekmények beláthatatlan törést okozhatnak a gyermekek életében, testi és szellemi fejlődésüket visszafordíthatatlanul negatívan befolyásolhatják.

A kormány szigorúan fellép a pedofil bűnözőkkel szemben (illusztráció) Forrás: Getty Images/iStockphoto/NinaMalyna/Ninamalyna

A törvénycsomag legnagyobb vitát kiváltó eleme a pedofil-nyilvántartás lett, miután több baloldali szervezet és civilszervezet is támadta, adatvédelmi okokra hivatkozva. Csakhogy ez egy világszerte bevett megoldás: ahogy a javaslat is kitér rá, többek között az Egyesült Államokban és Lengyelországban is létezik hasonló nyilvántartás. Sőt, egy európai parlamenti és tanácsi irányelvben konkrétan szerepel is, hogy a tagállamok élhetnek ezzel az eszközzel a szexuális bűnözők ellen.

Az indoklás szerint azért hozzák létre a nyilvántartást, hogy a hozzátartozók, valamint a gyermek nevelését, felügyeletét, gondozását ellátó személyek - gyermekük érdekeinek védelmében - ellenőrizni tudják a gyermekükkel közvetlenül kapcsolatba kerülő személyeket (például iskolai dolgozók, bébiszitterek, edzők), korábban elítélték-e őket ilyen jellegű bűncselekmény miatt.

A tervek szerint csak indoklással lehet majd kikérni a következő adatokat: a feltételezett elkövető a családi és utónevét, születési évszámát, településszintű lakóhelyét, arcképmását és az általa elkövetett bűncselekményre vonatkozó adatokat. Az adatigénylések száma nem lesz korlátozva, ugyanakkor kifejezetten fontos, hogy a kikért információkról tilos másolatot készíteni, illetve azokat nyilvánosságra hozni. Így nem lehet az adatokat sokszorosítani sem.

Kocsis Máté összefoglalójában külön hangsúlyozta, hogy a törvénycsomag egyik hangsúlyos eleme a pedofilok kitiltása bizonyos munkahelyekről. A javaslat általános indoklása ezt kibontja, eszerint a pedofil bűncselekményeket elkövetők nem foglalkoztathatóak olyan helyeken, amelyek szabadidővel, szórakozással, sportolással összefüggő szolgáltatást nyújtanak a gyermeknek. Ez alatt olyan munkahelyeket kell érteni, mint a strand, a vidámpark és az állatkert.

Szintén lényeges, hogy a fiatalok ellen irányuló bűncselekmények elkövetői nem létesíthetnek kormányzati szolgálati jogviszonyt, továbbá politikai vezetői tisztséget sem tölthetnek be az államigazgatásban.

Szükséges volt lépni

Ahogy a bevezetőben is szóba került, az elmúlt években - az internet egyre erőteljesebb térnyerésével párhuzamosan - több súlyos pedofil botrány látott napvilágot. A Kaleta-ügy csak egy volt a sok közül, éppen ezért

indokolt a szigorúbb kormányzati fellépés a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények, és azok elkövetői ellen.

Az egész országot megrázta a sajtóban magyar pedofilbotrányként ismertté vált ügy. Május elején a magyar rendőrök lecsaptak egy Magyarországról működtetett pedofil fórumra: a bűnszervezet vezetőjét és három társát nagyszabású akció keretében fogták el. A megalapozott gyanú szerint egy 46 éves férfi 2019 nyarától olyan nemzetközi bűnszervezetet irányított a magyar fővárosból, amely gyerekek szexuális kizsákmányolásáról készített képeket gyűjtött és megosztott a darkneten.

Ebben partnere volt három magyar férfi: a gyanú szerint egyikük a saját gyerekét, egy másik társuk pedig a 4 éves testvérét rendszeresen megerőszakolta, és az esetekről felvételeket is készítettek. A felháborító esetre Kocsis Máté is reagált közösségi oldalán, azt írva, hogy "azonnal szigorítani kell a szabályokat, és a lehető legszélesebb körben fel kell lépni a pedofília ellen." Nem sokkal ezután nyújtotta be az Országgyűlésnek a törvénycsomagot.

A rendőrök elkapták a magyar pedofilbotrány egyik központi szereplőjét Forrás: Police.hu

A magyar pedofilbotrány volt a jéghegy csúcsa, de emellett több, hasonló jellegű ügy is napvilágra került. Egy tarnazsadányi férfi többször is megerőszakolta 13 éves nevelt lányát, egy tatabányai férfi két gyereket is rendszeresen molesztált, egy edző a csapatfoglalkozáson fogdosni kezdte tanítványa nemi szervét, és a sort sokáig lehetne folytatni.

A baloldalnak nem tetszik

Bár a pedofilokat a társadalom egyhangúan elítéli, és ebből következően akár egység alakulhatna ki a politikai pártok között a kérdésben, azonban a jelek szerint a baloldal nem tud kiállni a javaslat mellett.

A baloldali közéleti szereplők régóta viszolyognak attól, hogy a gyermekmolesztálókat szigorúbban büntessék. Révész Sándor, a HVG jelenlegi, a Népszabadság korábbi munkatársa annak apropóján, hogy 2014-ben a japán kormány szigorított a gyermekpornográfia terjesztésére vonatkozó szabályokon, de végül az ilyen tartalmakat is megjelenítő rajzolt tartalmakra nem terjesztette ki a módosítást, "A pedofil is ember" című cikkében azt írta: pedofil embertársainknak a legrosszabb és legnehezebb. Nagyon helytelen lenne, ha olyan tilalmakkal nehezítenék tovább a helyzetüket, amelyek nem szükségesek senki megvédéséhez". Még azt is hozzátette, "eddig a határig [már a rajzolt tartalmakig] nem vonhatjuk kétségbe senki jogát arra, hogy a szexuális vágyait úgy élje ki, ahogy akarja, függetlenül bárki ízlésétől és erkölcsi felfogásától".

Révész egyébként tavalyelőtt is a védelmébe vette a kiskorúakat molesztálókat. A hvg-n úgy fogalmazott, hogy a "pedofília nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie!"

A kedden a képviselők elő kerülő törvénycsomagot erőteljesen bírálta a Soros-féle Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is. Remport Ádám, a szervezet munkatársa a bevezetendő nyilvántartás kapcsán azt mondta, hogy "bármennyire is alantas bűncselekmények elkövetőiről van szó, az információs önrendelkezésre vonatkozó jogokat csak nagy körültekintéssel szabad korlátozni".

A baloldali sajtó is elkezdte adagolni olvasóinak, hogy a törvénycsomaggal nincs minden rendben, védelmébe véve a pedofíliát. A 444 például a "Pedofilok nyilvános listázására készül a Fidesz" című cikkében próbált bizonytalanságot kelteni a javaslat körül. Egy másik anyagukban pedig egyenesen azt írták, hogy "de tényleg súlyosabb bűn lenne gyerekpornót letölteni, mint félholtra verni a feleségedet minden héten? A cserbenhagyásos gázolás vagy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés nem elég aljas tett ahhoz, hogy nyilvántartásba vegyék az elkövetőit? Hasznosabb az online zaklatókat listázni, mint a terroristákat?