A születésnapját ünneplő, koronavírus-fertőzésen is átesett Erdei Zsolt is érzi az idő múlását

Erdei Zsolt, Madár, Magyar Ökölvívó Szövetség
Erdei Zsolt soha nem futamodott meg a harctól, most sem áll szándékában
Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt egykori kiváló amatőr és profi ökölvívó bár nem nagyon foglalkozik a korával, azért érzi az idő múlását, és bár a mindennapokban nincs komoly problémája, vannak fájdalmai. A 47 éves sportoló a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy akkor érzi a legjobban magát, amikor együtt van a családjával, amire most módja is volt, ugyanis több születésnapot is egyszerre ünnepeltek. 
Vágólapra másolva!

Erdei elmondta, hogy fáradékonyabb már, néha fájnak az ízületei, és a porckorongsérve is kijött.

– kezdte a Blikknek Erdei, aki úgy érzi, szerencsésen átvészelte az elmúlt másfél évet, ugyanis takarékos emberként mindig van annyi tartaléka, hogy ha baj van, legyen mihez nyúlni.

– mondta a lapnak, aki beszélt a gyerekeiről is: Viktor 15 éves kamasz, most épp ennek a kornak a mélységeit éli, Gréti 7, Vilmos 4 éves, ők még nagyon kicsik bármilyen komolyabb sporthoz.

Erdei Zsolt Fotó: Csudai Sándor - Origo

A sportolónak az utóbbi időben több ideje volt arra is, hogy a ház körüli munkákkal utolérje magát, és szerencsére a koronavírus-fertőzést is megúszta komolyabb tünetek nélkül.

– mesélte Erdei, aki felszedett néhány kilót az elmúlt hónapokban.

- mondta Madár a Blikknek.