Előválasztási komédia: Jakab Péter támogatja Kálmán Olgát

Vágólapra másolva!
Egy bukott gyurcsányista televízióst támogat Jakab Péter az egyik budapesti választókerületben. A Jobbik elnöke korábban az őszödi beszéd évfordulóján hízelgett nyilvánosan Gyurcsánynak. 
Vágólapra másolva!

„Budapest II. kerületében is a legesélyesebbet támogatja a Jobbik: Kálmán Olgát, a DK jelöltjét" – írja Jakab Péter, a Jobbik elnöke Facebook-oldalán. Mindez ismét világosan bizonyítja, hogy mára a Jobbik valódi vezetője Gyurcsány Ferenc lett. A pártban gyakorlatilag is a DK elnökének az akarata érvényesül mindenben. A Jobbik tehát lelkesen asszisztál a Gyurcsány-show-hoz.

Forrás: Origo

Nem ez az első alkalom, hogy a Jobbik DK-s jelölt mögé áll be. A párt így tett például Fejér megyében is, vagy a szintén DK-s Varju László esetében. A DK-sok mellett szocialista jelöltet is támogat a Jobbik, Budapest 15. választókerületében Kunhalmi Ágnes személyében, a budapesti 18. választókörzetben Tóth Endrét, a Momentum jelöltjét támogatja a Jobbik.

Mint arról korábban beszámoltunk, Jakab Péter nyilvánosan hízelgett a bukott miniszterelnöknek. És éppen Őszöd 15 éves évfordulójának napjaiban.