Azt mondta az élettársának, az anyósának, és még egy embernek, hogy megöli őket

Vágólapra másolva!
Elsőfokon 5 év fegyházra ítélték azt a lábatlani férfit, aki életveszélyesen megfenyegette anyósát, és élettársát, illetve egy ismerősét is, mert az feljelentette az apját.
Vágólapra másolva!

A férfi 2020. január 27 előtti héten, egyik este 10 óra után megjelent egy lábatlani férfi lakása előtt, ahol

kiabálni kezdett, és azzal fenyegette őket, hogy megveri, illetve megöli őket, ha az apjának valami baja lesz.

Ahogyan korábban megírtuk,

ugyanez a férfi korábban anyósát, illetve élettársát is megverte, illetve életveszélyesen megfenyegette, mert a nő szakított vele, amit nem tudott elviselni.

A bíróság az ügyeket az ügyészség indítványára egyesítette.

Az egyesített ügyben a férfit 5 év fegyházra ítélték.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a férfi és ügyvédje azonban fellebbezett, így az nem jogerős.