Megzsarolták a pécsi férfit, ha nem fizet, elmondják, hogy csalja a feleségét - kétmilliót kaptak

Vágólapra másolva!
A pécsi ügyészség zsarolás miatt emelt vádat egy nő és párja ellen, akik magánnyomozónak adták ki magukat, amivel 2 millió forintot zsaroltak ki egy férfitól, akiről megtudták, hogy csalja a feleségét.
Vágólapra másolva!

A nő a barátnőjétől megtudta, hogy kapcsolata van egy házas férfival, aki anyagilag is rendszeresen támogatta szeretőjét. Mindezek miatt irigykedett barátnőjére.

A nő ezután elmesélte a párjának a barátnője viszonyát, majd

elhatározták, hogy a férfit megzsarolják, illetve megakadályozzák, hogy továbbra is kapcsolatot tartson a barátnőjével.

A pár 2018. második felétől

rendszeresen figyelemmel kísérte a férj és barátnője kapcsolatát a közösségi médián keresztül, és a találkozókat is kifigyelték. Emellett adatokat gyűjtöttek a férfi anyagi helyzetéről is.

Ezt követően a nő egy fiktív e-mailen keresztül felvette a kapcsolatot a férjjel, és levélben megírta neki, hgy tud a házasságon kívüli kapcsolatáról. Ezután

magánnyomozónak adták ki magukat, akit a férfi felesége fogadott fel. Ekkor közölték, hogy ha 2.000.000 forintot fizet, akkor a megbízás alapján a terhelő bizonyítékokat nem adják át a feleségnek.

A férfi fizetett a zsarolóknak.

Mivel azonban továbbra is találkozgatott a szeretőjével, a pár elhatározta, hogy bosszút állnak, így

álnéven felkeresték a feleséget, akinek mindent elmondtak férje hűtlenségéről.

A pár ellen zsarolás miatt emeltek vádat, amiért öt évet is kaphatnak.