Súlyos válságokat is túlélt már az Orbán-kormány

KÖVÉR László; ORBÁN Viktor
Budapest, 2021. február 15. Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt szólal fel a Gazdaság újraindításáról címmel az Országgyűlés idei első ülésén 2021. február 15-én. Hátul Kövér László házelnök. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A pandémia elleni védekezés bebizonyította, hogy egy erős, szuverenista kormányzat hatékonyabban képes kezelni a válságot, mint egy sokpárti koalíciós vagy kisebbségi kormány - olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében.
Vágólapra másolva!

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése azt járja körbe, hogy miként reagáltak a Gyurcsány-Bajnai, majd az Orbán Viktor vezette kormányok az aktuális lokális vagy globális válsághelyzetekre, illetve hogy a jelenlegi baloldali hatpárti koalíció milyen hatást gyakorolna az ország válságállóságára.

A 2010 előtti balliberális kormányok kommunikációs kormányzást folytattak, így az első igazi válsághelyzet hatására politikai és gazdasági szempontból is súlyos helyzetbe került hazánk: az IMF és más nemzetközi hitelezők segítségére szorult, és még a miniszterelnök is megbukott.

Válságálló az Orbán-kormány Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

2010-ben fordulat állt be: Orbán Viktor miniszterelnökként számos lokális és globális krízishelyzettel vette fel sikeresen a küzdelmet, politikája több esetben is iránymutatóvá vált Európában, legyen szó akár a 2015-ös migrációs krízisről vagy a koronavírus elleni oltásokról. A magyar gazdaság ráadásul válságálló lett, amelyet a legfrissebb GDP-adatok is alátámasztanak.

A ma ugyancsak Gyurcsány Ferenc által dominált és fragmentált baloldal továbbra sem lenne képes egy ilyen teljesítményt nyújtó kormányzat felállítására, sőt: maga a hatpárti szivárványkoalíció idézne elő egy politikai krízist, amivel az ország válságállóságát sodornák veszélybe.