Néhány éve hibbant Nérónak nevezte Gyurcsányt, most Gyurcsány jelöltje lett a jobbikos Szilágyi György

Vágólapra másolva!
Szilágyi Györgyöt támogatja a Demokratikus Koalíció Rákosmentén - jelentette be Gyurcsányné a közösségi oldalán szerda délelőtt. Ez azok után kifejezetten meglepő, hogy a jobbikos politikus Gyurcsányt "hibbant Nérónak", pártját, a DK-t pedig "törpepártnak" nevezte pár éve a parlamentben. A Jobbikot vezető Jakab Péter lassan napi szinten alázkodik meg Gyurcsány előtt, és erre kényszeríti politikusait is, pár listás mandátum reményében.
Vágólapra másolva!

"Szilágyi György országos politikus, 10 éve országgyűlési képviselő, így mindent tud arról, hogy hogyan kell képviselőként szolgálni az emberek érdekeit" - ezzel indokolta Gyurcsányné, hogy pártja a jobbikos politikust támogatja Budapest 14. számú választókerületében. Ezzel

újabb jobbikos politikus alázta meg magát azért, hogy Gyurcsány Ferenc felvegye a listájára.

Korábban hibbant Néró volt, most főnök

Mint ismert, Szilágyi hat évvel ezelőtt még úgy fogalmazott a parlamentben, hogy Gyurcsány Ferencnek nincs joga morális kérdésekről beszélni, és nem szabadna a szájára vennie 1956-ot, hiszen ötven évvel a rendszerváltás után magyar emberekre lövetett. Felszólalásában a volt kormányfőt "hibbant Nérónak", a DK-t pedig "törpepártnak" nevezte. Gúnyosan azt is megjegyezte Gyurcsányra nézve, milyen vörös a feje.

Itt tudja megnézni, hogyan szidta Gyurcsány Ferencet nem is olyan régen a most már a DK támogatását élvező jobbikos politikus: