Szerbia és Magyarország a legsikeresebb válaszokat adta a járványra

szijjártó belgrád
Vágólapra másolva!
Szerbia és Magyarország a legsikeresebb gazdasági és egészségügyi válaszokat adta a koronavírus-járványra, és ennek köszönhetően a két ország gazdasága is erős tudott maradni - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban, a magyar-szerb gazdasági vegyesbizottság ülését követően.
Vágólapra másolva!

- húzta alá.

Rámutatott, hogy a sikeres oltási programoknak köszönhetően április vége óta a két ország kölcsönösen elismeri egymás oltási igazolásait, és engedélyezi az állampolgárok szabad mozgását a két ország között.

Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a világkereskedelem forgalma tavaly 9 százalékkal esett vissza,

míg Magyarország és Szerbia kereskedelmi forgalma 3 százalékkal tudott növekedni, és már idén is további 16 százalékos növekedés volt tapasztalható.

A sikeres oltási programnak köszönhetően most már a gazdaság kerülhet a középpontba.

- húzta alá, majd közölte, hogy az OTP egy újabb bankfelvásárlásnak köszönhetően immár a szerb bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, a Mol pedig 20 százalékos részesedéssel rendelkezik az üzemanyagpiacon, és a magyar vállalatok érdeklődése a szerbiai beruházási lehetőségek iránt nem csökken.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: a magyar kormány 16 magyar vállalat számára adott összesen húszmilliárd forintnyi támogatást a világjárványt követően szerbiai beruházások végrehajtására, és ez a 16 magyar vállalat a szénfeldolgozás, az élelmiszeripar, az építőanyag-ipar, a növénytermesztés és a közműépítés területén összesen 38 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a nyugat-balkáni országban. Hozzátette: a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében eddig több mint 14 ezer vállalkozás számára biztosítottak támogatást fejlesztésekre és beruházásokra.

Forrás: foto: Borsos Matyas/Borsos Matyas

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy belgrádi látogatása alatt a szerb féllel megállapodott arról, hogy tovább bővítik a két ország közötti összeköttetést, és segítik a határon történő átjutást. A jövő nyárra közlekedésre alkalmassá válik a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal, a hercegszántói határátkelő pedig a teherforgalom számára is átjárhatóvá válik.

Emlékeztetett arra, hogy csütörtökön Szentpéterváron megállapodás született arról, hogy Magyarország újabb hosszú távú gázvásárlási megállapodást köt Oroszországgal.

- mondta.

A politikus megismételte álláspontját, miszerint az Európai Uniónak nagy szüksége van Szerbiára, és arra, hogy a Közép-Európa déli részén lévő országok csatlakozzanak a közösséghez.

- szögezte le, emlékeztetve arra, hogy a nyugat-balkáni migrációs útvonal Szerbián halad keresztül, és a migrációt meg kell állítani.

Forrás: foto: Borsos Matyas/Borsos Matyas

Andjelka Atanaskovic szerb gazdasági miniszter a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a két ország közötti politikai kapcsolatok kiemelkedően jók, de mindig lehet javítani és elmélyíteni azokat.

Magyarország évek óta Szerbia tíz legjelentősebb kereskedelmi partnere között van, és ehhez a Belgrád-Budapest-vasútvonal kiépítése még inkább hozzájárul.

Ez az egyik legjelentősebb infrastrukturális projekt. Ezen a téren a vízgazdálkodást, a közlekedést, illetve a környezetvédelmet érintő projektek is erősítik a kapcsolatot - közölte.

Szerbia és Magyarország a koronavírus-járvány ellenére is sikeres maradt, és megvédte a gazdaságot - mondta. A szerb miniszter kiemelte, hogy közös cél egymás befektetőinek bevonzása az országokba, és a gazdasági szereplők közötti kapcsolatok erősítése.

A gazdasági vegyesbizottság ülését követően Szijjártó Péter és Jadranka Joksimovic európai integrációs miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a két ország kapcsolatának elmélyítéséről a nyugat-balkáni kapacitásépítési program létrehozásával. Emellett aláírták a Szerbiai Villanygazdaság és a magyar MVM Energetika Zrt. közötti szándéknyilatkozat első kiegészítését.