A határmódosítások és nagyhatalmi érdekek nem vehetik el a magyar nép jövőjét

ez történt ezen a furcsa nyáron galéria 2020
Budapest, 2020. augusztus 21. Az Összetartozás emlékhelye az Alkotmány utca és a Kossuth tér sarkán 2020. augusztus 21-én. Az előző napon átadott emlékhely egy száz méter hosszú, a tér felől lejtő, négy méter széles sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12 485 településnevét vésték. Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Egy népnek, amely kellő öntudattal és tenni akarással rendelkezik, sem határmódosítások, sem pedig nagyhatalmi érdekek nem tudják elvenni a jövőjét - mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken, a nemzeti összetartozás napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
Vágólapra másolva!

Láng Zsolt emlékeztetett, 101 éve írták alá a trianoni békediktátumot,

a világ "legigazságtalanabb nemzetközi szerződését".

Fontos, hogy ismerjük történelmünket, tudjunk tanulni és erőt meríteni nemzeti tragédiáinkból is - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.