Orbán Viktor: Magyarország az egyetlen az unióban, ahol nincs vakcinahiány

NAGY Katalin; ORBÁN Viktor
Budapest, 2021. június 4. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő interjút ad Nagy Katalin műsorvezetőnek a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2021. június 4-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Jön a készenléti oltási rend - jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mostantól kezdve egyéni felelősség van az oltások tekintetében - tette hozzá a kormányfő. Ismét lehetnek képviselő-testületi ülések - derült ki a beszélgetésből.
Vágólapra másolva!

Majdnem 11 850 embert oltottak be csütörtökön első oltással, második oltással pedig 81 943 embert – számolt be róla Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hozzátette:

ez jól mutatja, hogy megváltoztak a dolgok.

A kormányfő arra is rámutatott, hogy már az első oltások száma is nagy biztonságot eredményez, ám a második oltás adja meg a teljes biztonságot.

Orbán Viktor: Oltásbiztonság van Magyarországon Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Arra is felhívta a figyelmet azonban, hogy az első oltások száma azért ilyen alacsony, mert az emberek már nem rohamozzák meg annyira az oltópontokat. Jelezte:

- mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte: oltásbiztonságban vagyunk, és ez év végéig biztosan így marad, ezért tudunk segíteni más országoknak is.

Készenléti oltási rend jön

Úgy fogalmazott, Magyarországon senkinek nem kell tartania attól, hogy baj lesz egy következő hullám esetén, vagy ha netán kiderül, hogy az oltás rövidebb ideig biztosít védelmet, mint hittük, mert annyi vakcinánk van, hogy mindenkit kétszer be tudnának oltani.

A magyar lakosság 54 százaléka már túl van az első oltásán és 38 százalék a másodikat is megkapta.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy csütörtökön 26 beteget vesztettünk el, és az új fertőzött honfitársaink száma is meredeken csökken. Van viszont két és félmillió ember, aki nem kért vakcinát.

Jön a készenléti oltási rend Forrás: MTI/Balázs Attila

Mi lesz a gyerekekkel?

A gyermekek oltását illetően a miniszterelnök arról beszélt, hogy az egész vírushelyzetben nagyon nehéz tudományosan tisztán látni, mert minden érvényes megállapításhoz időtávlatban kell látni, de ebben a járványban ez a távlat még nincs meg. – Így vagyunk a fiatalabbakkal is – jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, nem gondolja, hogy a magyar tudományos közösségben ez a vita a nyár végénél hamarabb nyugvópontra jutna. Még nem döntötték el, hogy lesz-e a gyermekek oltását illetően oltási kampány, azonban egyelőre a kiskorúak mehetnek a szüleikkel a legtöbb helyre.

Arról, hogy folytatják-e a kétoldalú megállapodásokat, a kormányfő elmondta, szükséges lesz. Mint fogalmazott, van védettségi igazolványunk, a többiek előtt járunk, és Európában egy mögöttünk lévő pozícióból szeretnének előre jutni.

- magyarázta a miniszterelnök.

Azt gondolom, hogy amit a közösségi felelősségből meg tudtunk tenni, azt megtettünk, de itt az egyéni felelősség érzésének növekedésére van szükség – tette hozzá a kormányfő.

Újabb adatok lesznek majd a magyar védettségi igazolványon Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ismét lesznek önkormányzati testületi ülések

Orbán Viktor szólt arról is, hogy lassan nem emlékszünk a korábbi rossz időszakra, és szinte törli is ezeket az emlékeket.


Péntek délután lesz döntés erről - tette hozzá. Míg mások nem szabadok, addig mi azok vagyunk - tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy lassan visszatér a gazdaság a normális menetrendbe.

- tette hozzá.

Ismét lehetnek testületi ülések Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Határozott fellépés a pedofíliával szemben

Több mint egy éve vitatkoznak a pedofilellenes törvénycsomagról, amely most a Parlament előtt van. – Én azt hiszem, hogy gyorsabban is döntésre juthattunk volna, de nagyon keskeny ösvényen járunk, mert miközben nem akarunk beleszólni senki életvezetésébe, azt sem szeretnénk, ha olyasmit látnának és tapasztalnának a gyerekek, ami az ő egészségükre káros és veszélyes – fogalmazott a kormányfő. Az indulatok és érzelmek egyértelműek.

A gyerekek lubickolnak ebben az online térben, és ebbe a térbe a jó dolgok mellett a rossz dolgok is beáramolnak. Kocsis Máté frakcióvezető viszi a pedofilellenes törvénycsomag feladatát:

semmilyen szexuális befolyásolásnak nem akarjuk kitenni kiskorú gyermekeinket, és büntetni akarjuk azokat, akik ezt a határt átlépik.

Már az Országgyűlésben vitáznak a pedofilellenes törvényről Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nem akarunk örök vesztesek lenni

A nemzeti összetartozás napja kapcsán Orbán Viktor elmondta, tizenegy évvel ezelőtt döntött úgy a magyar kormány, hogy az országvesztés napjából emléknapot emel. A kormányfő úgy fogalmazott, van egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik a határokon, és ennek lelki összetartása erősebb, mint a korábbi évtizedekben bármikor.

Vizsgálat lesz

Orbán Viktor szólt arról is, hogy itthon is kivizsgálják, hogy milyen hatása lehet a dán-német-amerikai lehallgatási botránynak. A kormányfő szerint a modern nemzetközi rendszerben nem arra kell törekedni, hogy egyik vagy másik hatalom mellé álljon az ország.

Ha elszigetelődünk, akkor annak csak negatív hatásai lehetnek - tette hozzá. A világgazdaságban való részvétel nagy eredményeket hozhat.

Szoboszlai Dominik kiesésének Orbán Viktor sem örül Fotó: Csudai Sándor - Origo

Orbán Viktor: Nagyszerű Eb-re számítok

Végre felemelkedett egy magyar csillag a labdarúgásban, és most kiderült, hogy vissza kellett utaznia Németországba, talán majd ősszel. Most egy rosszkedvűbb állapotban vagyunk a labdarúgó-Eb-t illetően - mondta Orbán Viktor. Minden játékosnak sok sikert kívánok - tette hozzá.

- mondta a kormányfő. Nagyszerű Eb-re számítok - zárta szavait.