Egy budai klinikán fekszik két hete a volt miniszterelnök, olyan beavatkozáson esett át, amit már nem lehetett tovább halasztani, tudta meg a Blikk.

A kórházi ágyán sikerült utolérnie a lapnak Medgyessyt, aki az elmúlt években látványosan visszavonult, keveset nyilatkozott. A 78 éves volt politikus a koronavírus szempontjából a veszélyeztetett korosztályba tartozik, de nem emiatt került kórházba, és egyébként is be van már oltva,

„Köszönöm az érdeklődését, valóban jelenleg is kórházban vagyok, de ennek a járványhoz semmi köze. Egy térdműtétről van szó, egy sebészeti beavatkozásról, amelyet nem lehetett tovább halasztani. Jó tíz nappal ezelőtt végezték el" – mondta Medgyessy.

Medgyessy Péter 2015-benFotó: Dudás Szabolcs - Origo

A műtét utáni első napokban ágyhoz volt kötve, ám állapota azóta folyamatosan javul a lap beszámolója szerint. „Én döntöttem úgy, hogy ne várjunk tovább, és megcsináltatom, régóta esedékes volt. Leginkább a sporttal összefüggésben alakult ki az ízületi kopás. Ám a műtét után egyre jobban terhelhető, napról napra többet mozgok" – árulta el a volt kormányfő.