Politikai hisztériakeltésnek nevezte a kínai Fudan Egyetem elleni baloldali, ellenzéki tüntetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, a szervezők alaptalan pletykák, illetve "sajtóinformációk" miatt tiltakoznak.
Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a tiltakozásnak azért nincs értelme, mert még csak a tervezésnél tart a folyamat. Sem a költségekről, sem a megvalósításról nincs döntés, csak 2022 második felében várható, elfogadott tervek birtokában - tette hozzá.
Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a fővárosi és kerületi vezetők politikai bohóckodás és utcatábla-avatók helyett hajlandók végre dolgozni is, akkor a tárgyalóasztalnál segítsenek az előkészületekben. Ellenkező esetben az ő felelősségük lesz, ha a nagyszabású településfejlesztés helyszíne megmarad rozsdatemetőnek, szeméttelepnek vagy <<hatalmas méhlegelőnek>> - mondta.
Véleménye szerint józan ésszel könnyen belátható, hogy a tervezett diákváros az egyetemmel jól kiegészítik egymást.
Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a sanghaji központú Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, amelynek több mint 4500 oktatója csaknem 30 ezer hallgatót tanít, és kimagasló kutatási eredményekkel büszkélkedhet. Ez az intézmény választaná Budapestet az első külföldi kampusza helyszínéül - tette hozzá.
Az államtitkár kijelentette, a kormány továbbra is azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, az egyetemi beruházás pedig a diákvárosi fejlesztéssel együtt élhetővé, vonzóvá tenne egy lepusztult, elhanyagolt fővárosi területet.