Teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok Ciprusra

oltás vakcina covid
Már szinte mindegyik oltóanyagra tudsz regisztrálni.
Vágólapra másolva!
A jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közmédiának nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Sokan tervezik, illetve terveznék a nyári szabadságukat, egyelőre azonban a világon elég bonyolult az utazás, sok ország még korlátozó intézkedéseket tart életben a világjárvány miatt - mondta Szijjártó Péter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Néhány kivételtől eltekintve minden ország rosszabbul áll Magyarországnál az átoltottság tekintetében.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek az a célja, hogy a magyar emberek minél több országba elutazhassanak a védettségi igazolványukkal.

- jelentette be.

Azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk. Fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásuknak az adatait.

Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak, és ezzel tudnak beutazni Ciprusra, és ezzel tudják igénybe venni a beoltottak által igénybe vehető szolgáltatásokat.

A miniszter elmondta, az összes technikai tudnivalót közéteszik a konzuli szolgálat honlapján is, a megállapodás vasárnaptól érvényes.