Halálra gázolt egy nőt egy részeg sofőr Borsodban

Vágólapra másolva!
Egy erősen ittasan száguldozó sofőr halálra gázolt egy 55 éves nőt és annak nevelt fiát a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Kázsmárkon - számolt be a tragikus esetről a Blikk.
Vágólapra másolva!

Az elkövető 49 éves férfi azt akarta egy lehetséges vevőnek bemutatni, hogy milyen gyorsan megy az eladásra kínált autója, amikor a kocsi egy bal kanyarban megcsúszott, és belerohant egy hűtőkocsiba. A baleset következtében az ittas férfi halálra gázolta a hűtőautóból éppen ételt áruló 55 éves Mariannát.

A nagymama a helyszínen meghalt, esélye sem volt a túlélésre.

A Blikk szerint az eladésra szánt kocsiban ült a vevő nevelt fia is,

ő sem élte túl a tragikus balesetet.

Marianna lánya képtelen feldolgozni, hogy imádott édesanyját így kellett elveszítenie.

- nyilatkozta a lapnak az édesanyjáról a gyászoló nő.

A lánya a tragédiáról telefonon értesült, édesanyja főnöke hívta fel.

- sírta el magát Marianna lánya.

A Blikk úgy tudja,

a részeg sofőrnek nem ez volt az első esete, hogy ittasan ült a volán mögé, korábban emiatt már elvették a jogosítványát.

Ő egyébként könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.