Teljes a fejetlenség Karácsony Gergely párttársának kerületében

Vágólapra másolva!
Csupán négy hónapja nevezték ki jegyzőnek Kóródi-Juhász Zsoltot az I. kerületben, ehhez képest már most új embert keres helyére a baloldali városvezetés - értesült az Origo. Karácsony Gergely bizalmi embere, V. Naszály Márta párbeszédes polgármester nem tud rendet tartani a hivatalában. Budavár mellett egy másik baloldali vezetésű kerületben, Józsefvárosban is káosz alakult ki a jegyző körül.
Vágólapra másolva!

Az I. kerületi önkormányzat új jegyzőt keres - ez derül ki a Profession.hu-n a napokban közzétett álláshirdetésből.

Ez annyiban meglepő, hogy V. Naszály Márta nem is olyan régen, márciusban nevezte ki Kóródi-Juhász Zsoltot a tisztségre. Információink szerint a baloldali polgármester azért szabadulna meg szokatlanul gyorsan beosztottjától, mert elégedetlen a munkájával.

Csakhogy pár hónappal ezelőtt éppen saját maga döntött Kóródi-Juhász mellett, ami azt jelzi, hogy a személyi döntései nem mindig sikerülnek a legjobban. Az eset azért különösen kellemetlen politikailag, mert a jegyző központi szerepet tölt be egy önkormányzat életében, gyakorlatilag egy személyben fogja össze a szakmai apparátus munkáját.

V. Naszály egyébként a DK-s vezetésű XVIII. kerületből igazolta le a szakembert, aki a budavári kalandja előtt jogi főosztályvezetőként dolgozott a pesti városrészben. Úgy tudjuk, mostani bukását követően ugyanebbe a pozícióba veszik vissza, így a baloldali vezetésű kerületek összjátékának köszönhetően egészen biztosan nem marad munka nélkül.

Értesüléseink szerint a hirtelen váltás következtében komoly káosz alakult ki a budavári hivatalban, és nem ritka az a vélekedés, miszerint

a baloldali polgármester alkalmatlan arra, hogy megfelelő módon szervezze a munkát.

Forrás: Facebook/V. Naszály Márta

Budavár mellett a Pikó András vezette Józsefvárosban is komoly jegyzőproblémák mutatkoznak. Miután megírtuk, hogy az önkormányzati választás óta eltelt másfél évben közel 150-en hagyták ott az önkormányzatot a fizetésbeli különbségek és a munkahelyi körülmények miatt, távozott Czukkerné Pintér Erzsébet jegyző és Pálinkás Balázs kabinetvezető-helyettes.

Ezt követően megkezdődtek a találgatások arról, ki lehet majd Czukkerné Pintér utódja: információink szerint a szakmai apparátus egy elismert jogászt szeretne, míg a hivatal politikai kinevezettjeinek Melegh Mónika aljegyző a favoritja. Csakhogy a nemrég még a kispesti Párbeszédet vezető politikus-jogász ellen jelenleg is kényszertörlési eljárás van folyamatban, így erősen kérdéses, hogy tudná ellátni a tipikusan szakmai tisztséget.

Időközben azonban megjelent a Belügyminisztérium honlapján a megüresedett tisztséggel kapcsolatos pályázati felhívás, ami alapján Melegh egyértelműen kiesett a pikszisből. Ugyanis az állás betöltéséhez legalább két év jegyzői/aljegyzői gyakorlat szükséges, ami a tavaly decemberben kinevezett aljegyzőnek nincs meg.

Sőt, pozíciói kifejezetten gyengültek, ugyanis mint az a kozigallas.gov.hu oldalról kiderül, segítőt keresnek mellé. "Jogi Iroda Irodavezető-helyettesének feladata a Jogi Irodát vezető aljegyző munkájának segítése, távollétében a Jogi Iroda vezetése" - olvasható a felhívásban.

Pikó András kollégájához, V. Naszály Mártához hasonlóan a Gyurcsány-párti Szaniszló Sándor vezette XVIII. kerületből igazolna szakembert: Úgy tudjuk, Chrobák Zoltánné aljegyző a napokban járt személyes meghallgatáson a józsefvárosi polgármesteri hivatalban.