Naponta többször is szexre kényszerítettek egy kislányt Szombathelyen

Vágólapra másolva!
Egy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a múlt héten a rendőrök, emberkereskedelemmel gyanúsítják őket. A bíróság döntése értelmében letartóztatták őket a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön vették őrizetbe azt a férfit és nőt, akik a megalapozott gyanú szerint Szombathelyen,

április közepétől, egészen május végéig egy kiskorú lányt, napi 4-5 alkalommal erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítettek pénzért szexre.

A nő vette át a pénzt, és amikor a lány ellenkezett, arra bíztatta a férfit, hogy verje meg.

Az ügyészek szombaton javasolták a letartóztatásukat a bűnismétlés veszélye és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt, amit a bíró még aznap, egy hónapra el is rendelt.