Jó ez a pápa, csak libsi

Vágólapra másolva!
Ferenc pápa nem akar Orbánnal, sem Áderrel találkozni. Apáti Bence véleménye.
Vágólapra másolva!

Apáti Bence szerint

Jó keresztény ez a pápa, csak libsi. Ferenc nem akar Orbánnal, sem Áderrel találkozni magyarországi látogatása során. Az ok: nem tetszik neki országunk migránspolitikája.
Állítólag.

Áldják is a Szentatyát az amúgy istentagadó, egyházellenes, libsi újságok, hogy aztán most megint meg van leckéztetve a magyar miniszterelnök.

Mert Orbán a katolikus egyház vezetője szerint is egy migránsgyűlölő, embertelen politikus, nem keresztény - oktatnak a baloldali ateisták.

Ferenc pápa számtalanszor felszólalt már a migránsok és a migráció mellett, muszlim menekültek lábát mosta és csókolgatta, ráadásul egy alkalommal imigyen beszélt:

"Ebben az időben, amikor Európában populista hangokat hallunk és szelektív politikai döntéseknek vagyunk szemtanúi, könnyen eszünkbe juthatnak Hitler 1933-ban elhangzott beszédei, amelyek nem sokban különböznek néhány európai politikus mostani szólamaitól".

A populistázást, és a hitlerezést már jól ismerjük, mi is kaptunk belőle rendesen a migrációs válság kezdetén, emlékszünk, milyen szorgalmasan ütötték-rúgták a volt gyarmattartók a magyar kormányt, amiért nem akart többmillió muszlim honfoglalót, népvándorlót beengedni Európába.

Aztán láss csodát, tőlünk nyugatra is megépültek azok a legendás kapuk szárnyakkal, no meg a közhangulat is megfordult. Dániának épp most lett elege a migrációból, pedig a baloldal kormányoz.


Ferenc pápa viszont teljesen más tracken van. 2017-ben például felszólította az európai országokat, hogy a korábbinál sokkal nagyobb támogatást nyújtsanak a menekülteknek útjuk minden szakaszában, továbbá humanitárius folyosó létrehozását javasolja azoknak, akik a háború elől menekülnek. Álláspontja azóta sem változott.

Ugye, a fő gond, hogy a menekültek nagy része nem a háború elől menekül, sőt biztonságos országokból érkezik. Kényes ízlésüknek jellemzően nem felel meg egy békés harmadik ország (Görögország, Szerbia, Bulgária vagy Horvátország), hanem inkább a nagy segélyeket osztogató Németországba vagy Svédországba vágynak. Azt a vitát már rég megnyertük, hogy a migrációhoz csak ürügy volt a szír háború. Bebizonyosodott, hogy a terrorizmus és a migráció között van összefüggés. Persze a pápa még nem világosodott meg. Szerencsére sokan már igen. Rod Dreher, konzervatív író írta nemrég a blogján:

"Könnyű elképzelni, Ferenc pápa miért nem szereti Orbánt. Ferenc azt hiszi, Európának ki kellene nyitnia a kapuit a harmadik világból érkező bevándorlók előtt; Orbán szerint ez Európa halálát jelentené."

Az amerikai szerző szerint Orbánnak büszkének kellene lennie arra, hogy a jelenlegi pápa nem hajlandó vele találkozni..