Oszló tetemet rejtegetett az autójában egy budapesti férfi

Vágólapra másolva!
A rendőrök a házkutatás során további tetemekre, csontmaradványokra, kitömött állatokra bukkantak a férfi lakásán. Néhány tetemet a mélyhűtőben tartott, az ételek mellett.
Vágólapra másolva!

A rendőrök lakossági bejelentés alapján vonultak ki a X. kerületi Liget utcába, mert egy ott parkoló autóból borzalmas bűz szivárgott.

A kocsiban egy fekete zsákot találtak, amelyben egy bomló tetem volt.

Mivel nem tudták megállapítani, hogy emberi vagy állati maradványról van szó, az állatmentőkhöz fordultak segítségért.

A helyszínen az autó tulajdonosától próbáltak érdeklődni az autóban található tetemről, de a férfi terelte a szót, nem tért ki az igazságra.

Lezárták az utcát, és teljes védőfelszerelésben kibontották a zsákot.

Ekkor megállapították, hogy

egy kutya teteme volt az autóban. A chip segítségével azonosították azt az állatorvost, amelyik elaltatta az állatot.

A férfi lakásában újabb sokkoló felfedezéseket tettek:

Kitömött, preparált állati tetemeket találtak, csontokat, emberi és állati röntgenfelvételeket, emellett koponyákat és friss tetemeket is.


Néhány tetemre a mélyhűtőben találtak rá a sült krumpli mellett. Ekkor már biztosak voltak benne, hogy a férfi nem beszámítható, ezért a rendőrök értesítették a mentőket - írta meg a Ripost.