Szálljon ki a kocsiból és menjen gyalog, ezt üzente Karácsony Gergely a pesti dugóban vergődő autósoknak

tüntetés Fudan Egyetem, kínai egyetem, diákváros, Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen! 2021.06.05. Budapest, Karácsony Gergely főpolgármester
Vágólapra másolva!
Hát szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog - ezt üzente Karácsony Gergely azoknak az autósoknak, akiknek nem tetszik, hogy a koncepció nélküli lezárások miatt lassan lehetetlen kocsival haladni a fővárosban. Egy pillanatra visszatértek a 2010 előtti idők, akkor volt jellemző ez a stílus. Gyurcsány Ferenc stílusa.
Vágólapra másolva!

A napokban hatalmas dugók alakultak ki Budapesten, erről cikkeztünk is. A közlekedési káosz alapvetően két okra vezethető vissza: egyrészről a főváros vezetése koncepció nélkül zárta le a város forgalmas közlekedési szakaszait, másrészről a még tavaly abszurd módon bevezetett, de kihasználatlan biciklisáv is jelentős területet vett el az autósoktól.

A felfordulásban tehát nagy szerepe van annak, hogy a baloldali városvezetés több projektet is egyszerre, összehangolatlanul indított el: egy időben kezdték el a 3-as metró, a pesti alsó rakpart felújítását, valamint napokon belül elkezdődik a Lánchíd sokáig halogatott felújítása, és a Blaha Lujza teret is feldúlják. Magyarán általános felháborodás alakult ki az autósok között, hiszen a városban gyakorlatilag képtelenség autóval közlekedni.

Karácsony Gergely ilyen előzmények után tartott sajtótájékoztatót Zuglóban, ahol a családját (egyes vélemények szerint többször is) megfenyegető Tóth Csaba jelöltbemutatóján vett részt. A Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd egyébként a hétvégén támogatásáról biztosította a szocialista politikust, ismét megmutatva, hogy az előválasztás nem több szimpla színjátéknál.

Megint provokálta az autósokat Karácsony Gergely Fotó: Koncz Márton - Origo

Az eseményen a 24.hu megkérdezte a maga alákérdezős stílusában a főpolgármestert, a főváros miért egyszerre zárta le a közlekedési csomópontokat, a várt kérdésre a baloldali politikus így válaszolt. "Két kritika van, az egyik hogy nem csinálunk semmit, a másik hogy túl sok beruházás van. Döntsék el, hogy van-e rajtam sapka vagy nincs" - vagyis, még a baráti propagandasajtónak sem magyarázta meg, miért csináltak káoszt a fővárosban.

Mint ismert, Karácsony pár hete indította el kampányát, ami pillanatok alatt összeomlott. Kiderült ugyanis, hogy nem tud angolul, és a nyelvvizsgájával kapcsolatban is hazudott. A hazugságspirálba kerülő politikus így a legutóbbi nyilvános szereplésein többször is ingerültnek mutatkozott, így volt ez most is. Amikor azt kérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy Hollik István az autós közlekedés nehézségeiről posztolt a napokban, Karácsony a régi, Gyurcsány-féle időket megidézve flegmán reagált.

- üzente Karácsony azoknak, akik arról írnak, hogy egy kilométert 20 perc alatt lehet megtenni.