Matolcsy György az Origónak: Sikerült a kanyarban előznünk!

MATOLCSY György
Budapest, 2021. június 9. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond a Világgazdaság üzleti napilap Magyarország újraindításáról szervezett konferenciáján a Budapest Kongresszusi Központ 2021. június 9-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az eddigi adatok és trendek alapján az látható, hogy az Európai Unióban újra a leggyorsabban növekvő gazdaságok között leszünk 2021-ben – minderről Matolcsy György jegybankelnök beszélt az Origónak. 
Vágólapra másolva!

- mondta Matolcsy György az Origónak. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint tavaly ezt még nem sikerült teljesíteni, hiszen a pandémia miatt erre nem is volt lehetőségünk. Idén azonban az eddigi adatok és trendek alapján az látható, hogy az EU-ban újra a leggyorsabban növekvő gazdaságok között leszünk. 2019-ben már voltunk az első ötben, tavaly pedig középmezőnyben. Az utóbbi legfőbb oka az volt, hogy az egészségügy hősei megmentettek minket, de cserébe minden más működése leállt, ami jelentős kiesést okozott - tette hozzá.

Matolcsy György és a jegybank 6 százalék körüli növekedést vár 2021-re Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Várakozások

- mondta a jegybankelnök. Aki előbb kinyit, az előbb vesz fel új munkaerőt, hitelt és jelennek meg az ügyfelek és a vendégek. Matolcsy szerint a magyar export előbb talált magára, mint egy sor más uniós tagállamé. Egyes területeken már 2010-19 között sikerült kanyarban előznünk, például a kétszámjegyű munkanélküliség 4 százalékra való csökkentésével vagy a svájci frank alapú hitelek forintosításával. Ezek hatalmas lépések voltak, de most már az egész EU-t próbáljuk megelőzni.

Itt kell előrelépnünk

A jegybankelnök szerint a mai világban minden, ami egy emberről, egy családról, cégről, üzleti életről szól, az adattá alakul, és ennek révén mintázatok és trendek ismerhetőek fel - tette hozzá. Mindezek alapján a kormányok, jegybankok és cégek lényegesen jobban tudnak dönteni.

Az adat az új olaj, így aki ebben lemarad, az jelentős hátrányba kerül. A skandinávok, a balti országok például ezen a téren is rendkívül előretörtek, és ezt néhány év alatt be kell hoznunk. A személyes biztonságunkat természetesen nem veszélyeztethetjük, de minden olyan adatot össze kell gyűjteni, ami támogat minket abban, hogy minél jobb döntések szülessenek - zárta a jegybankelnök.

Matolcsy György: Az adat az új olaj, így aki ebben lemarad, az jelentős hátrányba kerül Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szigoríthat a jegybank

Mint arról korábban beszámoltunk, a monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Világgazdaság üzleti napilap Magyarország újraindításáról szervezett konferenciáján. Kiemelte:

az infláció tartós megemelkedése veszélyeztetné a kilábalást, a kamatemelést elbírná a magyar gazdaság, és "kötelezővé is teszi" az inflációs veszély.

Megjegyezte: az 5,9 százalékra tervezett jövő évi magyar hiányadat a harmadik legmagasabb lenne az Európai Unióban. Nem szerencsés ilyen rangsorban előre kerülni - tette hozzá.