Óriási káosz Budapesten, dugók, araszoló autók, BKK-járatok

Feltorlódott metrópótlók
Vágólapra másolva!
Óriási a közlekedési káosz Budapesten, beállt a Bajcsy-Zsilinszky út, de az Andrássy úton és a Nagykörúton sem lehetett reggel haladni.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag járhatatlanok az utak a belvárosban, a metrópótlók feltorlódtak, alig haladnak a dugóban - számoltak be többen is az Origónak a csütörtök reggeli órákban.

Volt, aki az M3-as metrópótlóval szeretett volna elindulni munkahelyére a Lehel térről, de a Nyugatinál inkább leszállt, olyan lassan haladt a járat.

Feltorlódott metrópótlók Forrás: Origo olvasó

Beszámolója szerint

a busz a Lehel tér és Nyugati közötti megállót 15 perc alatt tette meg,

de az egész Bajcsy Zsilinszky út beállt, emiatt reménytelen volt a haladás a reggeli csúcsban.

Szintén ő jelezte, hogy nemcsak a buszok közlekedésében, de a villamosoknál is káosz és tömeg fogadja az utasokat a hőségben.

Várakozó emberek a Nyugati téren Forrás: Origo olvasó

Egy másik beszámolóban azt jelezték szerkesztőségünknek, hogy a Hősök tere és a Deák Ferenc tér közötti szakaszon dugó van, az Andrássy úton alig mozdulnak az autók. Olyan ma reggeli tapasztalat is eljutott hozzánk, hogy járhatatlan a Nagykörút, a környező mellékutcákban szintén lépésben halad a forgalom.

Nem véletlen, hogy Fürjes Balázs keményen üzent Karácsony Gergely főpolgármesternek a fővárosi gigadugók miatt. Az államtitkár szerint végre szabadon közlekedhetnénk Budapesten is, de ez a főváros kapkodása miatt nem jön össze.