Az Alapjogokért Központ kiemelten fontosnak tartja a gyermekek védelmét, ezért üdvözli az Országgyűlés előtt lévő pedofilellenes törvényjavaslatot, valamint azt a módosítást is, mely megóvja a kiskorúakat az agresszív homoszexuális és genderpropagandától. A gyermeknek alkotmányos joga van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez és nemi önazonossághoz, ezért is megdöbbentő az a merészség, mellyel a baloldal, a nyílt társadalom hálózatának hazai nyerészkedői a minap nekitámadtak az indítványnak, arra hivatkozva, hogy az sérti a gyermekjogokat - írja közleményében az Alapjogokért Központ. 

Azt írták, hogy a pedofil hajlam egyike a legundorítóbb és legvisszataszítóbb szexuális vágyaknak, ezért a kiskorúak sérelmére elkövetett pedofil bűncselekményeket méltán övezi társadalmi megvetés.A büntetőjognak ezen a területen ugyanakkor mindig van hova szigorítania, különös tekintettel a pedofília virtuális térben való megjelenésére, az internetes pedofilhálózatok terjedésére, a gyermekpornográfiára. Minden, ezen cselekményeket még inkább kriminalizáló jogszabály-javaslatot csak üdvözölni lehet, nemcsak az elkövető és elkövetés erősebb megbélyegzése miatt, de azért is, mert a gyermekeink fizikai és mentális épségéről van szó. 

IllusztrációForrás: AFP/Roos Koole

Sajnos azonban az is tény, hogy Nyugat-Európában évtizedek óta zajlik a pedofilok iránti érzékenyítés, a pedofília relativizálása, a bűn bagatellizálása. Csakúgy, mint más, korábban nem elfogadottnak tekintett szexuális irányultságok esetén, itt is elkezdték a pedofilokat egyféle áldozatként bemutatni, akik maguk is szenvednek vágyaiktól, és akik nem büntetést érdemelnek, hanem segítségre van szükségük, hiszen szexuális irányultságuk „csak egy a sok közül". A nemzetközi politikai korrektség egy új műszót is kreált a bűnözők egyik legalantasabbjaira: Minor Attracted Person (MAP), azaz „kiskorúak iránt vonzalmat érző személy".

IllusztrációForrás: AFP/Thomas Coex

Az elmúlt évek során a „trendet" elkezdte követni a magyarországi balliberális sajtó is, számtalan cikk jelent meg a Magyar Narancsban, a Népszabadságban vagy a HVG-ben, melyek igyekeztek bemutatni, hogy „a pedofil is ember".

A pedofilellenes törvényjavaslat benyújtása után május végén ehhez zárkóztak fel balliberális blogoldolak, mint a 444 vagy a Telex, és "jogi aggályokra" hivatkozva elkezdték kritizálni például a tervezett pedofilnyilvántartást. Amire azonban a tegnapi nap során a nyílt társadalom eszmerendszeréhez, hálózatához tartozó szervezetek - mint a migráció mellett is folyamatosan kiálló Amnesty, Helsinki vagy TASZ - vetemedtek, újabb mélypontot jelent. Azt állítják ugyanis, hogy a pedofilellenes törvényjavaslat - mely óvná a gyermekeket az agresszív és radikális homoszexuális és genderpropagandától is - „súlyosan korlátozná a gyermekjogokat". Ha viszont a pedofíliát erőteljesebben kriminalizáló javaslat rossz, abból az következik, hogy szerintük az lenne a jó a gyermekeknek, ha támogatnánk a pedofíliát.

IllusztrációForrás: AFP

Az ilyen aberrált gondolkodás nemcsak morálisan elfogadhatatlan, hanem szembemegy az alkotmányos szabályokkal is. Az Alaptörvény szerint ugyanis Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, akiknek joguk van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, valamint a születési nemüknek megfelelő önazonossághoz. A pedofilellenes törvényjavaslat ezeket bontja ki részletesebben, súlyosabban büntetve azokat, akik veszélyt jelentenek a gyermekek fizikai épségére, és megóvva őket azoktól a szexuális tartalmaktól, melyek károsak lehetnek szellemi fejlődésükre. Ezen törekvés ráadásul összhangban van a magyar társadalom döntő többségének álláspontjával is: az Alapjogokért Központ korábbi kutatása szerint ugyanis a magyarok kétharmada kifejezetten elutasítja magát a genderideológiát. Még ennél is többen, 86 százaléknyian mondanak pedig nemet a genderőrület olyan konkrét eredményeire, mint a gyermekeken végzett nemátalakító műtétek.

Csak egyet tudunk üzenni a baloldalnak és a nyílt társadalom híveinek: el a kezekkel a gyermekeinktől, őket nem adjuk, soha!

- írja az Alapjogokért Központ.