Ma kezdődik a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság. Lakatos Tibor dandártábornok a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a torna alatt fokozott ellenőrzés várható Budapesten, Pest, valamint Fejér megyében is. A Puskás Arénában az első meccset június 15-én rendezik, a magyar válogatott a címvédő portugálokkal játszik majd.

Ma kezdődik a világ egyik legnézettebb sporteseménye, a futball Európa-bajnokság, amelynek négy meccsét is Magyarországon játsszák majd. A torna több százezer embert mozgat meg, így arra a rendőrök is fokozottan készülnek.

A mai sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor dandártábornok elmondta, hogy az esemény közel egy hónapig fog tartani,

a biztonságot pedig nemcsak a meccsek alatt és a Puskás Aréna környékén kell biztosítaniuk a rendőröknek, hanem a szurkolói zónákban, valamint a Margit-szigeten is, mivel a portugál válogatott ott fog lakni a torna alatt. A feladataik kiterjednek a csapatok szállásának, edzésének, sajtótájékoztatóinak és közlekedésük biztosítására is. Mindebben Budapesten kívül Pest megye és Fejér megye is érintett. A csapatok közlekedése miatt sűrűbb lesz az ellenőrzés az utakon és az autópályákon is.

Középen Lakatos Tibor dandártáborok a sajtótájékoztatónFotó: Polyák Attila - Origo

Úgy szeretnék biztosítani a rendezvényt, hogy közben a szurkolóknak a szórakozás és a szurkolás legyen főszerepben.

Ezért már 2017-ben elkezdték a felkészülést, több európai rendvédelmi szervvel is együttműködnek. Hágában két munkatársuk is dolgozik, ahol az Europol alapított egy csoportot, amiben minden olyan ország benne van, amelyiknek a válogatottja kijutott az Eb-re, vagy házigazda. A csapatokkal együtt külföldi rendőrök, úgynevezett spotterek is érkezni fognak, ők civil ruhában lesznek, de felismerhetőek lesznek a mellényükről. Ezzel együtt magyar spotterek is fognak tartani Münchenbe a magyar csapattal fognak tartani.

Lakatos Tibor dandártábornokFotó: Polyák Attila - Origo

A dandártábornok elmondta azt is, hogy Pintér Sándor belügyminiszter is megvizsgálta a rendőrség állományát és a technikai eszközeit, amely szerinte mindenben megfelelő ahhoz, hogy fenntartsák majd a biztonságot. Ehhez azonban elengedhetetlenek lesznek a korlátozások, amik főleg a stadion környékét, a csapatok szállását és szállítási útvonalukat fogja érintetni, valamint a szurkolói zónát. Azért, hogy biztosítani tudják a forgalom haladását, a nagyobb csomópontokban is lesznek kint rendőrök. Erről és a korlátozásokkal kapcsolatban folyamatosan tájékoztatni fogják az embereket a rendőrség honlapján, valamint a közösségi oldalakon.

Több lehet a lopás és az autófeltörés

A meccsek alatti és utáni biztosításról Lakatos Tibor dandártábornok azt mondta az Origónak, hogy

alapvetően az már a rendezők feladata, erre a Magyar Labdarúgó Szövetség és az UEFA rendezőket alkalmaz, tehát már a beléptetést is ők fogják végezni, illetve a stadion lelátóin is ők fognak felügyelni a biztonságra. A rendőrség a stadionon kívüli területeken fog látható jelenlétet biztosítani, és természetesen megfelelő rendőri erő áll rendelkezésre a stadionon belül is arra az esetre, ha a nézők részéről tömeges rendbontásokra kerülne sor, amiket a rendezők már nem tudnak kezelni".

A fokozott ellenőrzéssel kapcsolatban feltett kérdésünkre a dandártábornok azt mondta, hogy a
rendőrségi törvény megfelelően szabályozza a fokozott ellenőrzést. Ennek ideje alatt a rendőrök
jogosultak személyek igazoltatására, valamint autók, csomagok és ruhák átvizsgálására.
Ez azt a célt szolgálja, hogy egyrészt a biztosítás érdekében területeket tudjunk elzárni, forgalmat tudjunk korlátozni, illetve meg tudjuk előzni az esetleges bűncselekményeket vagy szabálysértéseket- válaszolta Lakatos Tibor. Hozzátette, hogy ilyenkor az autópályán, a pihenőhelyeken jellemzően
megnő a zseblopások, autófeltörések száma, és pont ezt akarják megelőzni a látható rendőri jelenléttel, és lehetővé teszik a rendőröknek, hogy tudjanak cselekedni.

Lakatos Tibor azzal zárta beszédét, hogy egy

eddig nem látott kihívás előtt állunk, egy európai rendezvénysorozat részei lehetünk. 

Csak Budapesten lesznek telt házas meccsek

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője elmondta, hogy hálásak a rendőröknek,amiért az elmúlt időszakban, a Puskás Arénában tartott nagy sporteseményeken (Szuperkupa, BL-mérkőzések) minden gördülékenyen működött, mind a játékosok, mind a csapatok vezetői elégedettek voltak.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivőjeFotó: Polyák Attila - Origo

A következő időszakban a futball ünnepe költözik Magyarországra – folytatta Sipos Jenő. Egy olyan rendezvény fog Budapesten zajlani, amire az egész világ figyel, valamint a sorsolásnak köszönhetően világsztár csapatok és játékosok érkeznek az országba.

Kiemelte, hogy az összes helyszín közül csak Budapesten lesznek telt házas meccsek.

Ahhoz, hogy ezt élvezhessék a szurkolók, néhány szabályt be kell tartani. Hogy minden zökkenőmentesen menjen és mindenki biztonságban legyen, a szurkolóknak előzetesen át kell venniük a karszalagjaikat, amikkel sokkal gyorsabb lesz a beléptetés. A karszalagok átvételéhez 100, könnyen megközelíthető helyszínt jelöltek ki, ilyen például a Groupama Aréna. Felhívta a figyelmet arra, hogy mielőtt bárki elindul a karszalagjáért, bizonyosodjon meg róla, hogy a szükséges iratai is nála legyenek. Az arénába csak a jeggyel és a karszalaggal lehet belépni. Sipos Jenő azt javasolja, hogy ne a meccs napján, hanem az azt megelőző napon szerezzék be a szurkolók a karszalagot. Az UEFA-nak is van egy applikációja, ami nagyban segítheti a szurkolókat, valamint a stadion környékén több száz önkéntes lesz, akik válaszolni tudnak a kérdéseikre.

Az EB óriási elismerés a magyar labdarúgásnak és a szövetségnek – tette hozzá a szóvivő.

Szerencsésebb lehet a tömegközlekedést használni

A BKK szóvivője, Borsi Dávid András elmondta, hogy mivel a Puskás Arénában telt házas meccsek lesznek, így esetenként 67 ezer szurkolóval számolnak, valamint ott vannak a szurkolói zónák, ahol még 11 ezer ember élvezheti a mérkőzéseket. Elmondása szerint felkészülten várják az EB-t, mindent megtesznek azért, hogy a szurkolók nyugodtan élvezhessék a meccseket. Úgy alakították át a közlekedést, hogy zökkenőmentesen eljussanak az Arénába. Sűrűbben fognak járni a metrók, valamint az 1-es villamos is, ezenkívül a Bubit is ajánlják.

Borsi Dávid András, a BKK szóvivőjeFotó: Polyák Attila - Origo

A szóvivő azt is elmondta, hogy a Puskás Aréna és a szurkolói zónák környékén lezárásokra lehet számítani, aki teheti, előre tervezze meg az útvonalát, és figyelje a friss információkat. Az első, portugálok elleni meccsel kapcsolatban az mondta Borsi Dávid András, hogy közlekedés szempontjából az lesz az első nagy kihívás. Azt tanácsolja, hogy aki teheti, autóval kerülje el az Arénát és környékét, vagy szerencsésebb, ha a tömegközlekedést választjuk.

Kiemelte azt is, hogy a rendezvény alatt több lesz az ellenőrzés a járatokon, nemcsak a jegyeket, hanem a maszk használatát is figyelni fogják. Ezenkívül a járatokon feliratokkal és hangosbemondókkal is fogják buzdítani a magyar csapatot.

Az Eb egyik meccsén robbanthatott volna

A TEK június elején fogott el az otthonában egy magyar terroristát, a férfi iszlamistának nevezte magát. A TEK mindent bevetett az akcióban, speciális eszközöket és bombabiztos mellényeket is. Csendben közelítették meg a kecskeméti házat, majd egy az egyik kommandós szerelőnek kiadva magát csengetett be. Amikor ajtót nyitott, egyből leteperték.

A gyanú szerint a 21 éves fiú robbantani akart az Puskás Arénában az egyik Eb-meccs alatt, valamint a tömegbe akart hajtani egy autóval azért, hogy megfélemlítse az európai embereket.