Gálvölgyi János mikor nem mondott igazat Hofi Gézáról, most vagy 2002-ben?

Gálvölgyi János FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása próba SZEMÉLY színész színpadi jelenet
Budapest, 2015. április 30. Gálvölgyi János Charles szerepében Noël Coward Vidám kísértet című bohózatának próbáján a budapesti Játékszínben 2015. április 30-án. A darabot május 6-án, Böhm György rendezésében mutatják be. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Gálvölgyi János az utóbbi napokban botrányt keltett, miután a közel 20 éve halott Hofi Gézát szidalmazta. Az Origo erről hosszabban írt, azonban megtaláltuk Gálvölgyi egy korábbi nyilatkozatát. 2002-ben még rajongva beszélt Hofiról, teljesen mást mondott, mint most. Most ugyanis egyszerűen hálátlannak nevezte, aki még a sikert is képtelen elviselni. Hofi Géza munkásságát nem tisztünk ebben a cikkben értékelni, sem így, sem úgy, a mi megközelítésünk az, hogy meglehetősen visszás, ha egy parodista szid egy közel 20 éve halott embert, egyébként saját pályatársát. Az pedig még sajátosabb, ha ez a parodista korábban teljesen mást mondott erről az emberről. 
Vágólapra másolva!

Mint arról az Origo is beszámolt, az elmúlt napokban Gálvölgyi János - enyhén szólva - nem illendő módon nyilatkozott Hofi Gézáról. Egy halott emberről.

Budapest, 2015. április 30. Gálvölgyi János Charles szerepében Noël Coward Vidám kísértet című bohózatának próbáján a budapesti Játékszínben, 2015. április 30-án. A darabot május 6-án, Böhm György rendezésében mutatták be. MTI Fotó: Kallos Bea Forrás: MTI/Kallos Bea

Állítólag először nyilatkozott a humoristához fűződő viszonyáról, azonban ez nem igaz, mivel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kritika című lapja már 2002-ben interjút közölt Gálvölgyi Jánossal, ahol viszonylag hosszasan mesél a Hofival való, akkori állítása szerint felhőtlen viszonyáról:

Annyira odavoltam attól, amit csinált, hogy rá két hétre megint megnéztem. Bementem hozzá, és gratuláltam neki, ahányszor csak láttam"

- mondta Gálvölgyi. Az akkor elhangzottak és a mostani állítások szinte teljes ellentmondásban vannak. A friss interjúban Gálvölgyi szerint Hofinak hamar jött a hírnév, melyet elmondása szerint nem tudott kezelni, rendszeresen nem köszönt Gálvölgyinek. Ezzen ellentétben, 2002-ben még így nyilatkozik:

"Az is ritkaságszámba ment, hogy az utóbbi egy-másfél évben számon tartotta a lányaimat, az unokáimat, millió puszit küldött Jutkának, a feleségemnek. Ezek Gézától olyannak számítottak, mintha az angol királynő érdeklődött volna a családomról. Az utóbbi időben Géza kicsit szentimentális lett. Ekkor már lehetett vele beszélgetni családról, egészségről, arról, ki hogy van, mi hogy van. Ha találkoztunk egymással, puszit adtunk jobbról és balról is, ez férfiaknál szokásos színházban, de Hofinál egyáltalán nem volt mindennapos."

A 2002-es Kritika-interjúban tehát még egyáltalán nem beszél arról, hogy Hofi ne köszönt volna neki, vagy hogy ne tudta volna kezelni Hofi a "hirtelen" jött hírnevét. Vagyis, akkor áradozott Hofiról.

Amikor Hofi észrevette a nézőtéren rendszeresen jelen levő Gálvölgyit, akkor megkérdezte tőle, hogy "mi a túrót csinálsz itt mindig?". Gálvölgyi erre azt felelte, hogy "nézlek", mire Hofi replikája az "És mit nézel?" volt. Gálvölgyi szerint gyanakodva nézte Hofi az állandó jelenlétét. Az újságíró érdeklődött, hogy Gálvölgyi miért nézte meg olyan sokszor Hofi előadásait, amire Gálvölgyi a következőket mondta:

Tehát 2002-ben még szó sem volt arról, hogy Hofi azt feltételezte volna, hogy Gálvölgyi lopni szeretne tőle. Azonban Gálvölgyi most, a Klubrádiónak adott friss interjújában már ezt állította.

Na, de nézzük meg, hogyan is rajongott Hofiért még a 2002-es interjúban Gálvölgyi?

- ezt akkor mondta, amikor Gálvölgyi megkapta az MSZP-közeli Sajtószabadság-díjat és Hofi gratulált neki. Valóban Hofi Géza gratulációja lett volna Gálvölgyi Kossuth-díja?

A parodista a 2002-es kormányváltás után erőteljesen üzengetett, hogy valójában már ideje lenne Kossuth-díjjal megjutalmazni Heti hetesbeli szolgálatait, elvégre MSZP-SZDSZ-kormány alakult...

Gyurcsánytól megjön a Kossuth-díj

A Kossuth-díj a legfontosabb magyar művészeti kitüntetés. Csodák csodája, 2005-ben Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök felterjesztésére Gálvölgyi, a Heti Hetes-sztár Kossuth-díjat kapott...

Budapest, 2005. március 15. Gálvölgyi János a Parlament Kupolacsarnokában Gyurcsány felterjesztése után Kossuth-díjat kap Forrás: MTI/Soós Lajos

A fenti fotó persze magyarázat arra, hogy Gálvölgyi miért áll ki teljes mellszélességgel egy morálisan vállalhatatlan egykori miniszterelnök és a politikai show-ja mellett.

A Partizán-szereplés, avagy újra támadásba lendül a Gyurcsány vezette baloldal

A Partizánban, a köztársasági elnöki palotát vagy az Állami Számvevőszék székházát összerondító, most éppen komolykodó baloldali értelmiségit játszó Gulyás Márton internetes műsorában hangzottak el a következő botrányos Gálvölgyi-kijelentések Őszöd kapcsán - Gyurcsány védelmében:

Valóban nem arról szólt az őszödi beszéd, mint ami? Lássuk azért röviden, pár sorban Őszöd lényegét:

„ Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon! " és " Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz"

-mondta Gyurcsány Ferenc.

Ez eléggé egyértelműen annak látszik, mint ami, Gálvölgyi hiába magyaráz bele más dolgot. Ezek a szavak egész egyszerűen magukért beszélnek.

De térjünk vissza a Gulyás Márton műsorában is Gyurcsány-hű Gálvölgyihez - így fogalmazott 2020 decemberében:

Ettől a stílustól természetesen nem áll távol egy halott kolléga szidalmazása sem.