Karácsony Gergely új szintre emelte a "zöldnek" hazudott várospolitikáját. A méhlegelős gazosítás és az Andrássy út melletti műfüves rész lecserélése körüli botrányt követően most a Clark Ádám téren lévő körforgalom virágjait tette tönkre a főpolgármester azért, hogy lebetonoztathassa a területet és biciklisávot festessen fel.

Karácsony Gergely egy zöldebb, élhetőbb Budapest létrehozásának ígéretével kampányolt, azonban eddig ennek a szöges ellentéte figyelhető meg. Korábban megírtuk, hogy tavaly novemberben Karácsony Gergely azzal került be a médiába, hogy az Oktogon közelében egyik tanácsadójával és Terézváros vezetésével közösen éppen a műfüvet tépik fel a járdák mellől, mivel a helyére növényeket akartak ültetni.

A projekt, úgy tűnik, elakadt, mivel a területen jelenleg fűnek nyoma sincs, a járda melletti részt murva borítja, és már több helyen megjelent a gaz is.

Forrás: Origo

A gaz egyébként már Budapest-szerte megszokott látvány. A főpolgármester viszont új kifejezést talált ki minderre: méhlegelő. Az elhanyagolt területeken ugyanis egy ilyen feliratú tábla fogadta az arra közlekedőket.

Megfigyelhető, hogy Karácsony elhamarkodott, rosszul megtervezett és gyakran minden logikát nélkülöző intézkedései módszeresen rombolják le Budapest legnépszerűbb, a turisták által leggyakrabban látogatott részeit. Most éppen a Clark Ádám téren található virágokkal díszített körforgalmat dózeroltatta le a főpolgármester. A helyére beton került, de biciklisávot is felfestettek.

Forrás: Origo